Belföld

Válságtanácskozás vette kezdetét a Tisza Pártban

Miután minden erőfeszítés ellenére csökken a Magyar Péter iránti érdeklődés, a Tisza pedig képtelen tematizálni a közéletet, új stratégia kidolgozásába kezdett a párt elnöksége – írja a Magyar Nemzet.

Válságtanácskozásba kezdett a Tisza Párt vezetése, miután egyre közeledve a választáshoz nem tudnak újat mutatni – mondta el a lapnak egy, a Tisza Párt vezetésével együtt dolgozó informátor. 

A Magyar Nemzet információi szerint ennek a helyzetnek az orvoslására egy új stratégia kidolgozásába kezdett a Tisza Párt elnöksége. 

Teljes irányváltásban kezdtek gondolkodni miután kiderült, a jelenlegi helyzetben a Tisza Párt képtelen visszanyerni az irányítást. A washingtoni csúcs csak az utolsó csepp volt, utána már Magyar Péter is belátta, hogy az országjárós, balhézós taktikával nem lehet messzire menni 

– jelentette ki a forrásunk. Elmondta, ugyanakkor továbbra sincsenek a pártvezetésnek megnyugtató válaszai. 

Mindenki tudja, hogy nem mennek jól a dolgok, ugyanakkor nincsenek ötletek. Nagy a feszültség, mindenki nyomott, ideges és paranoiás

– tette hozzá az informátor. Kiemelte, ez a helyzet csak tovább növeli a feszültséget a Tisza Párt elnökségén belül. 

Magyar Péter semmit se enged ki a kezéből, mindent kontrollálni akar, nem látja be, hogy ezzel több kárt okoz, mint amit használ 

– jelentette ki a forrás. 

Az értesüléseiket alátámasztja, hogy Magyar Péter betegségre hivatkozva nemrégiben lemondta a hétfői nyilvános szereplését. 

Sajnos a mai dévaványai esemény a betegségem miatt elmarad

 – írta Magyar Péter egy Facebook-csoportban. 

Érdemes megjegyezni, hogy Magyar Péter éppen azután mondja le nyilvános szereplését, hogy Orbán Viktor történelmi sikert ért el a washingtoni tárgyalása során Donald Trumpnál. A pénteki találkozón többek között szankciómentességről, pénzügyi csomagról, LNG-vásárlásról és fegyverbeszerzésről állapodott meg Donald Trump és Orbán Viktor. Az orosz olaj és földgáz vásárlására szankciómentességet biztosít az USA (ugyanakkor ez természetesen nem vonatkozik az Európai Unió szankcióira), illetve mentesítést adott a Paks II erőműre vonatkozó amerikai szankciók alól is.

Pénteken újabb hullámban erősödött a hazai fizetőeszköz, az euró–forint jegyzése a 385-ös szint alá süllyedt. A technikai támasz 384 közelében húzódik. Hétfőn reggel már ezzel a támasszal birkózott a forint, 383,95-ig leszúrva. Majd nyitás után már 383,5 közelében járt, letörve a támaszt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kezdődik: LMBTQ-tévécsatorna indul Magyarországon

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: a választási eredmény egyértelmű

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Orbán Viktornak mindvégig igaza volt: szerdán délben újraindul az orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken

cs3-szerkeszto

Kiderült az igazság a magyarországi akkumulátorgyárakról, végig félrevezették a lakosságot a szennyezésről

cs3-szerkeszto

Idősek pszichiátriai gyógyszerezése – gyors út a hanyatláshoz

cs3-szerkeszto

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

cs3-szerkeszto

Magyar Péter a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a kormánytól

cs3-szerkeszto

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto