Szentes

Marketing, idegenforgalom, sportkoncepció a szentesi testület előtt 

Csütörtök délután Szentesen ült össze a grémium a munkatervben előírt soros testületi ülés alkalmával. Gyakorlatilag négy napirendi pontot tárgyaltak, ami nyilvános volt. Ezután zárt ülésen döntöttek számos témában, ami találgatásokra adhat okot. Mi titkolni valója van Szabó Zoltán Ferencnek? Miért nem tudhatják a szentesiek, hogy milyen döntéseket hoznak zárt ajtók mögött? Miért zárt ajtók mögött dönt  Szabó Zoltán Ferenc?

A nyilvános anyagok között tárgyalták a város marketing és turisztikai beszámolóját az elmúlt egy év vonatkozásában, valamint Szentes sportkoncepcióját. Torday Henrietta, a Fidesz-KDNP képviselője mindkét esetben kiemelte azt, hogy a szakmaiságot nem szabad mellőzni. Az idegenforgalom kapcsán erőteljesen hiányolta azt, hogy a turisztikában részt vevő ellátó és szolgáltató egységekkel nincs összefogás, nincs kikérve a véleményük az idegenforgalmi erősségek és hiányosságok kapcsán. A képviselő elmondta, hogy a városmarketing öt alappilléren nyugszik: imázs és identitás, gazdasági marketing, turisztikai marketing, lakossági marketing és kulturális, közösségi marketing. Szerinte a tárgyalt beszámoló a helyi identitást erősíti, de ez a város határát nem lépi át. Azt is elmondta, hogy Szentes gyönyörű, az a város, amibe szinte szerelmes az ember. De ezt tudatos eszközökkel kell megmutatni másoknak, generálva a turisztika fejlődését. Study tour-ok szervezésével, Szentesről elszármazott influenszerek bevonásával, marketing és kommunikációs tervvel, attrakciókkal, sportturizmussal, online jelenléttel – néhány példát említve. A beszámolóban elhangzott, hogy az elmúlt egy évben három nyugállományba vonult katonai csoportnak mutatták meg a várost. A Fidesz-KDNP képviselője reflektált erre is: “ez nagyon kevés” – mondta.

Torday Henrietta Szentes sportkoncepcióját összekötötte a városmarketinggel. Az anyagból hiányolta és kiemelte, hogy mennyire fontos lenne a város pozicionálása, a tömegsport erősítése, a versenysport és az utánpótlás fejlesztése, támogatása, valamint a tehetséggondozás. Az online terek használatát itt is erősen ajánlotta a képviselő. “Nem elég, hogy Szentes él, lépnie is kell”! – fogalmazta meg zárógondolatát. 

A két sarkalatos napirend tárgyalása után a testület zárt ajtók mögött folytatta a munkát, így az ott hozott döntésekről nem tudunk beszámolni, a szentesi nyilvánosságot ismét kizárták.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Kivágtak egy nagy fát Szentesen

cs3-szerkeszto

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

A HMG diákjai ismét a laktanyában jártak

cs3-szerkeszto