Könyvmoly rovatunk következő részéből kiderül, hogy R. F. Kuang neve ma már egyet jelent a gondolatébresztő fantasyvel. A Bábel nyelvi mágiája, a Sárga művészeti önreflexiója után a Katabasis című új regényében ismét az ismerős terepekre, a tudás, a hatalom és az erkölcsi felelősség határvidékére vezeti olvasóit — ezúttal szó szerint a pokol legmélyebb bugyraiba.
A Katabasis hősnője, Alice, mágiaszakos doktorandusz Cambridge-ben. Miután zsarnoki, ám zseniális mentortanára meghal, a lány kétségbeesett lépésre szánja el magát: alászáll a pokolba, hogy visszahozza a halottat – és vele együtt a saját jövőjét is. Az útra elkíséri riválisa, Peter, aki egyszerre ellenfele és kiegészítője, vitapartnere és talán valami több is. Kettejük kapcsolata a regény egyik legizgalmasabb dinamikája: Kuang mesterien egyensúlyoz az intellektuális feszültség és a lassan kibomló érzelmi kötelék között. Peter a logika, Alice pedig a nyelvészet mestere, így a felszín egyéni küzdelmei mellett a két tudományterület is összecsap a lapokon.
„A mágia lényege, hogy becsapjuk a világot, önmagunkat viszont soha.”
A Katabasis mágikus rendszere egyszerre tudományos és költői. A varázslat itt a nyelv és a logika határán születik meg: a paradoxonok teremtik a mágiát, amelyhez krétarajzok, nyelvi játékok és filozófiai rejtvények kellenek. Ez a koncepció Kuang korábbi műveiben is felbukkant, de most minden eddiginél tudatosabban épül be a cselekménybe. A Bábelszómágiáját idézi, mégis önálló rendszerré válik, amely a tudományos gondolkodás és a misztikum határát vizsgálja.
„– Istenem! – szaladt ki Peter száján. – A Pokol egy egyetem.”
A regény legnagyobb erénye azonban a pokoljárás maga. Kuang szövegében a túlvilág nem tűz és kénkő birodalma, hanem idézetekből, utalásokból, mítoszokból és tudományos lábjegyzetekből szőtt, intellektuális labirintus. Dante, Eliot, Homérosz és Vergilius neve nem díszletként, hanem elevenen visszhangzó párbeszédként jelenik meg. A Guardian találóan nevezte a könyvet „az akadémiai pokol bugyrain átvezető utazásnak” – valóban, a regény egyszerre szatíra és önreflexió a tudományos közeg elvárásairól, a tehetség és az alárendeltség viszonyáról, s arról, milyen nehéz nőként helytállni a férfiak uralta tudományos világban.
„Ami nem öl meg, az megerősít, vagy legalábbis vastagabb lesz tőle az ember bőre.”
Kuang ezúttal sem feledkezik meg a karaktereiről: Alice esendősége és elszántsága emberközelivé teszi a történetet, Peter nézőpontjának bevonása pedig új árnyalatokat ad a cselekménynek. És bár a regény tele van filozófiai mélységgel és nyelvi játékokkal, sosem válik steril akadémiai gyakorlattá – Arkhimédész, a macska például a humor és a báj tökéletes elegyét hozza a történetbe.
„Túl szép volt, hogy igaz legyen, hogy egyetlen kis gránátalmafáért megkapja cserébe a világ bimbóinak miriádját. Hogy is érdemelné meg az életet? Ki érmeli meg egyáltalán?”
A Katabasis nem könnyű olvasmány, de minden sora megéri a figyelmet. Kuang szövege intellektuálisan provokatív, mégis mélyen emberi. Egyszerre fantasy, irodalmi kaland és modern allegória a tudásért folytatott örök küzdelemről. Kuang a pokol bugyraiban is a szavak erejét kutatja, és miközben hősei a halál határán bolyonganak, az olvasó újra és újra szembesül a kérdéssel: mit jelent az alkotás, és miért hajlandók az emberek mindent kockára tenni érte?
A kötet hazai kiadása méltó a tartalmához – gyönyörű, keményfedeles, éldekorált kiadásban jelent meg, ami igazi gyűjtői darab.
Kevés könyv tud ilyen elegánsan elvezetni a pokolba, és mégis ott hagyni bennünk a hitet, hogy a szavak képesek visszahozni a fényt.
selerdohr
- Hirdetés -