Csongrád

Tök jó volt a hangulat a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvodában – újra hatalmas siker volt a Tök party! 

Őszi színekbe és vidámságba öltözött a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvoda udvara, ahol idén is megrendezték a már hagyományos Tök partyt. A rendezvényen kicsik és nagyok együtt élvezhették az őszi délután minden pillanatát – zenével, tánccal, játékkal és természetesen sok-sok nevetéssel.

A program vidám táncházzal vette kezdetét, melyet élő zenével kísért Pigler András és Pigler Bagi Hajnalka, megalapozva a rendezvény jó hangulatát. A zene után a gyerekek és szülők közösen hallgathatták és énekelhették népszerű gyerekfilmek dalait Jarácsné Jankó Viktória és Szalkai-Szabó Kincső előadásában.

A délután folytatásában töklámpás-faragás, kukoricamorzsolás, kézműveskedés és ügyességi játékok várták a családokat. A legkisebbek legnagyobb örömére lovaskocsikázni is lehetett, de a traktorok megtekintése és a csillámtetoválás is nagy sikert aratott.

A jókedv mellé finom falatok is jártak: a szorgos anyukák különleges házi süteményekkel kínálták a vendégeket, a vásárban pedig sütit és apró vásárfiát is lehetett vásárolni. A nap egyik fénypontja a Halupa András által készített kézműves pizza volt, amit mindenki dicsért.

A Fő Utcai Platánfa Óvoda Tök partyja ismét bebizonyította, hogy az együtt töltött idő, a közös élmények és a hagyományok ápolása azok, amik igazán összekovácsolják a közösséget.

Egy délután, amikor minden a mosolyról, a zenéről és a tökről szólt – na meg arról, hogy Csongrádon mindig tudják, hogyan kell jól érezni magukat!

GALÉRIA:

Fotók: Fő Utcai Platánfa Óvoda



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto