Sikerrel zárult a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum két oktatójának, Kresmájer Szilviának és Polyák Zsuzsannának az ERASMUS+ előkészítő látogatása a törökországi Side–Manavgat városában. A látogatás célja az volt, hogy előkészítsék a diákok számára szervezett nemzetközi szakmai gyakorlatot, amelyet a Cengiz Proje fogadóintézmény közreműködésével valósítanak meg.
Ősszel indul a szakmai mobilitás – nyolc diák Törökországban
A mostani egyeztetés kulcsfontosságú lépés volt az őszi mobilitási program előkészítésében. A projekt keretében nyolc, rendészet és közszolgálat ágazatban tanuló diák utazik majd Törökországba, ahol nemcsak szakmai tapasztalatokat szerezhetnek, hanem nemzetközi környezetben is fejleszthetik tudásukat és nyelvi készségeiket.
Kiváló fogadtatás, minőségi feltételek
A látogatás során a pedagógusok megismerkedtek a fogadóintézménnyel, a program részleteivel, valamint a diákok szállás- és biztonsági feltételeivel is. Tapasztalataik szerint minden téren kiváló körülmények várják majd a magyar diákokat: a fogadó szervezet barátságos és segítőkész, a szállás és a program pedig magas színvonalú.
Nemzetközi tapasztalat a nyitottság és az innováció jegyében
A „Nyitott Kapuk – nemzetközi szakmai tapasztalatszerzés a befogadás és innováció jegyében” című projekt (azonosító: 2025-1-HU01-KA122-VET-000343966) újabb mérföldkő a szentesi technikum nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlődésében.
A Zsoldos Ferenc Technikum ezzel ismét bebizonyította, hogy elkötelezett a diákok szakmai és személyes fejlődése iránt, és törekszik arra, hogy tanulóinak valódi, nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítson.
.
Fotók: HSZC Zsoldos
- Hirdetés -