Belföld

Baloldali politológus tette helyre NoÁrékat: gyűlölködtek a gyűlölet ellen tüntetők

Nem mindig volt békés a gyűlölet ellen, a közbeszéd megtisztítása érdekében meghirdetett vasárnap esti tüntetés a Hősök terén – fogalmazott a politikai elemző, aki szerint inkább kormányellenes megmozdulás volt a rendezvény. Beszélt arról is, figyelmeztető, hogy Budapest választópolgárainak számához képest elenyészően kevesen voltak.

Nem mindig volt békés a gyűlölet ellen, a közbeszéd megtisztításáért hirdetett vasárnap esti tüntetés a Hősök terén – mondta Nagy Attila Tibor politikai elemző, aki maga is jelen volt a Loupe színtársulat által rendezett demonstráción. 

Nagy Attila Tibor az Ulrtahang Plusz portálnak úgy fogalmazott,

 sokszor lehetett hallani a „mocskos Fidesz” rigmust, ami inkább utalt kormányellenes tüntetésre, mint gyűlöletellenesre. 

– A bekiabálók nem tartották magukat ahhoz, hogy ne legyen gyűlölködés – mondta az elemző, hozzátéve, a szónokok részéről nem tapasztalt ilyen erős mondatokat, de azért erős kormányellenes hangulat érződött ki  a beszédekből. Főként Pottyondy Edina és Kovács Áron szavaiból lehetett érezni, hogy ez egy kormányellenes tüntetés is. Jelezte azt is, 

gyűlöletkultúráról beszéltek a felszólalók, a kormányoldalt támogató  médiabirodalmat vették célba, azaz nem kizárólag a kormánypártok erkölcsiségét kritizálták, hanem a különböző médiumok erkölcsiségét is lehúzták a mocsokba. 

– Ez az ellenzék tüntetése volt. Nem a parlamenti ellenzéké, hanem a kormányváltást szorgalmazó civilek és influenszerek tüntetése volt – mondta, hozzátéve, a parlamenti ellenzéki pártok még ekkora tömeget sem tudnának összehozni.  Az elemző úgy vélte, ma az ellenzék nagy részét a tiszások alkotják, a tegnapi megmozduláson is volt belőlük néhány. – A tiszások is kellenek érdemi tüntetéshez, de figyelmeztető, hogy 

1,2 millió választópolgár van a fővárosban és tegnap legfeljebb 10-20 ezren lehetettek

 – mutatott rá.

.

Borítókép: illusztráció/Nagy Attila Tibor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

cs3-szerkeszto