Szentes

Útra keltek a szentesi katonák – az utóbbi évek legnagyobb hadgyakorlata zajlik

Hétfőn megkezdődött a Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezredének nagyszabású mozgása az Adaptíve Hussars 2025 gyakorlat részeként. A szentesi alakulat katonái nagylétszámú technikai eszközzel vonulnak át más helyőrségekbe, hogy valós körülmények között gyakorolják az átcsoportosítást és a kitelepülést.

Dr. Csurgó Attila ezredes, az alakulat parancsnoka hangsúlyozta: a gyakorlat célja bemutatni, hogy a honvédség alakulatai nem kötődnek kizárólag a laktanyákhoz, hanem képesek más helyszíneken is maradéktalanul végrehajtani a feladataikat. 

„Nemcsak a mozgást gyakoroljuk, hanem a kitelepülést követően különféle kiképzési feladatokat is. Ilyen lesz például az útépítés, tereprendezés, valamint víztisztító berendezéseink telepítése és beüzemelése idegen területen” – fogalmazott.

A gyakorlat részeként a katonák azt is tesztelik, mennyi idő alatt képesek biztonságos ivóvizet előállítani ismeretlen környezetben. A menetoszlop jelenleg Szolnok felé tart, de az ezred egyes elemei már az ország más térségeiben is települtek.

A mozgások várhatóan október közepéig tartanak, ez idő alatt a közutakon rendszeresen feltűnnek majd katonai járműoszlopok. Az ezred vezetése előre jelezte: az átcsoportosítás kisebb fennakadásokat okozhat a közlekedésben, torlódások alakulhatnak ki. Ugyanakkor katonai rendészeti kíséret biztosítja a forgalom biztonságát, és segíti a civil autósokat a tájékozódásban.

Az alakulat türelmet és megértést kér az érintettektől, hiszen ezek a gyakorlatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a honvédség a jövőben is gyorsan és hatékonyan tudjon reagálni bármilyen helyzetre.

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Jövőre klimatizálhatják a szentesi kórház betegellátó egységeit

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy szentesi fiatal – segíts te is megtalálni!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt a tarló Szentesnél, ezer négyzetméter lángolt

cs3-szerkeszto

Négy hónapra teljesen leáll a vasút Szentes és Kiskunfélegyháza között

cs3-szerkeszto

Lefeszítette a lakatot, ellopta a kerékpárt – a rendőrök elfogták a visszaeső szentesi férfit

cs3-szerkeszto

Szabó Zoltán Ferenc: Szentesen nincs ivóvízellátási probléma

cs3-szerkeszto