Szentes

A mai napon lezárták a Szarvast Szentessel összekötő utat – több mint egy hónapig nem lesz járható

Ma reggeltől teljes útzár lépett életbe a 4401-es út Szarvast Szentessel összekötő szakaszán. A lezárás oka egy vízépítési műtárgy kivitelezése, amelynek során a szakemberek szerint 6 méteres szintkülönbség alakult ki, ezért vált elengedhetetlenné a teljes forgalom kizárása.

Szabó István, a TÖOSZ vármegyei elnöke, egyben a Fidesz–KDNP választókerületi elnöke tájékoztatott: ideiglenes kerülőút kijelölésére nem volt lehetőség, mivel a környező terület Natura 2000-es besorolás alá esik, valamint több szakasza magánterület.

A kivitelező előzetes tájékoztatása szerint a lezárás szeptember közepétől várhatóan október végéig tart majd.

A lezárás a közösségi közlekedést is érinti: a Szentes és Szarvas közötti buszjáratok Kunszentmárton felé kerülnek. Szentes felől a járatok csak Cserebökényig, Szarvas felől pedig Kákáig közlekednek. A két buszforduló közötti öt megálló ideiglenesen nem lesz elérhető.

Az érintett útszakaszt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megrendelésére, mintegy 600 millió forint értékű, európai uniós támogatásból újítják fel. A munkálatok várhatóan október végére fejeződnek be, addig a közlekedőknek jelentős kerülőúttal kell számolniuk.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto