Örömmel jelentjük be, hogy új irodalmi rovatot indítunk Könyvmoly címmel a Cs3.hu-n! Ebben a sorozatban izgalmas, elgondolkodtató vagy éppen szórakoztató könyveket elemzünk és ajánlunk olvasóinknak – mindezt vendégszerzőnk, selerdohr közreműködésével, aki szenvedélyes könyvrajongóként segít eligazodni a kortárs és klasszikus irodalom világában.
Körkörös sorsok, végtelen magány – Gabriel García Márquez: Száz év magány
Az irodalomban néha akad egy-egy könyv, ami nemcsak történetet mesél, hanem világot teremt. Ahol az oldalak közé szorult valóság túlmutat az ismertetőn, és ahol a szavak nemcsak jelentést hordoznak, hanem illatot, színt, ízt és fájdalmat. Gabriel García Márquez Száz év magánya pontosan ilyen: végtelen és végletes. Egy regény, ami vagy megérint örökre – vagy sosem férkőzik teljesen a szívedbe. Köztes út nincs.
Egy véletlen találkozás
Először tizennyolc évesen olvastam. Fogalmam sem volt, mire számítsak. Csak annyit tudtam, hogy Márquez Nobel-díjas szerző, és hogy a könyv borítója taszít. Mégis ott volt a polcomon. Nézegettem, forgattam, kerülgettem, mint valami ismeretlen, veszélyes állatot. Aztán elolvastam az első mondatot – azt a híres első mondatot Aureliano Buendíáról és a kivégzőosztagról –, és mire észbe kaptam, már az utolsón is túl voltam.
Akkor még nem tudtam, hogy ez az olvasmányélmény egész életemen át fog kísérni. Hogy Macondo, ez a poros, mandulafákkal teleszórt kisváros – ahol esőként hullanak a sárga virágok, ahol egy nő a levegőbe emelkedik a mosott ruháival, és ahol az idő nem lineárisan, hanem örök körforgásban halad – örökre az otthonom lesz. Hogy a Buendía család őrültsége az én saját belső zűrzavarom tükre is egyben.
Realizmus és varázslat – különösebb határvonal nélkül
A Száz év magány cselekménye nem különösebben bonyolult: egy család százéves történetét követhetjük végig. Születések, halálok, szerelmek, háborúk, száműzetések és visszatérések fonják egybe a Buendía-dinasztia sorsát, miközben Macondo városa maga is megszületik, virágzik, hanyatlik és végül – mint minden emberi képződmény – eltűnik.
Ám amitől ez a könyv több lesz, mint egy generációs családregény, az a mágikus realizmus nyelve. Márquez nem választja szét a valóságot a csodától – nála a rendkívüli természetes és a természetes rendkívüli. Úgy beszél repülő szőnyegről, visszatérő halottakról vagy évszázadokon át olvashatatlan kéziratokról, mint ahogy más írók leírják a reggeli kávét.
Ebben a világban semmi sem biztos, csak az örök ismétlődés: a nevek, a hibák, a vágyak és a magány. Minden Aureliano, José Arcadio és Remedios hasonló sorsot él meg, és mintha az idő sem egyenes vonalban haladna, hanem egy végtelen spirálban – mindig ugyanoda visszatérve.
A magány száz arca
A cím nem költői túlzás: a regény valóban a magányról szól. De nem a csendes mélabúról, hanem az emberi kapcsolatokban rejlő elválasztottságról, a megértés lehetetlenségéről, a bezártságról és a vágyott közelség hiányáról. A Száz év magány minden egyes szereplője valamilyen formában elszigetelt – egymástól, a világtól, vagy épp önmagától.
És mégis: ez a magány nem reménytelen. Sőt, időnként gyönyörű. Olyan ez a könyv, mint egy régi álom, amit nem tudunk teljesen felidézni, de érezzük, hogy a miénk volt.
Egy regény, amit újra és újra el kell veszíteni – és megtalálni
Nem tudom, hányszor olvastam már, de minden alkalommal mást jelentett. Hol egy-egy mondat ütött szíven, máskor egy szereplő sorsa, vagy épp egy apró jelenet a sok közül. És bár most is épp csak letettem, máris hiányzik. Macondo hiányzik. A sárga virágok, az esőillatú mondatok, a fájdalmasan szép reménytelenség.
Legszívesebben az összes szavát az emlékezetembe vésném, hogy soha ne felejtsem egyetlen gondolatát sem. És legszívesebben az összes szavát a szívembe karcolnám, hogy soha ne felejtsem el azt az érzést, milyen olvasni.
A Száz év magány nem könyv, hanem tapasztalat. Nem elolvasni kell, hanem hagyni, hogy beköltözzön az emberbe. Nem mindig könnyű, néha kifejezetten megterhelő, de minden sora élő és lélegző valóság. Aki egyszer eljut Macondóba, az soha nem jön el onnan teljesen.
selerdohr
Kép forrása: Könyves magazin
- Hirdetés -