Belföld

Orbán Viktor: Kiskakaséknál teljes a zűrzavar

Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi Facebook-bejegyzésében a kormány otthonteremtési és adócsökkentési intézkedéseiről számolt be, valamint a kötcsei találkozó közeledtéről is említést tett.

A kormányfő hangsúlyozta: az Otthon Start program iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, a fiatalok számára „vissza nem térő lehetőséget” jelent saját lakáshoz jutni. Mint írta, az intézkedések hatására az albérleti díjak csökkennek, a bankok egymással versenyeznek, az ellendrukkerek pedig elhallgattak.

A miniszterelnök hangsúlyozta: októbertől a háromgyermekes édesanyák élethosszig nem fizetnek jövedelemadót – ez a világon elsőként Magyarországon valósulhat meg.

Orbán Viktor a politikai ellenzéket bírálva kijelentette: a Tisza Párt adóemelést tervez, programjuk szerinte ellentmondásos, „össze-vissza beszéd és fejetlenség” jellemzi őket. Úgy fogalmazott: „így még egy tyúkudvart sem lehet elvezetni, nemhogy egy országot”.

“Kiskakaséknál teljes a zűrzavar. Össze-vissza beszéd és fejetlenség. Háromsávos, progresszív jövedelemadó, energiaár emelés, ma meg visszatáncolás az áfacsökkentéstől is. És még ők akarnak kormányozni. Teljes kormányképtelenség. Így még egy tyúkudvart sem lehet elvezetni, nemhogy egy országot” – írja Orbán Viktor.

A kormányfő bejegyzésében külpolitikai ügyekről is szólt. Örömét fejezte ki, hogy Andrej Babis volt cseh miniszterelnök felépülőben van, és jelezte: a lengyel-magyar kapcsolatok újjáépítését is megkezdték. Optimistán fogalmazott a V4-ek újjáélesztéséről, amely szerinte januártól új lendületet kaphat.

Orbán Viktor posztját azzal zárta: „Harcolunk az igazságért! Harcolunk a hazugság ellen!”



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto