Baks Csanytelek Csongrád Kék Hírek

Egy baksi férfi lopott Csanyteleken, de a csongrádi rendőrök közbeléptek

Csanyteleki tanyáról próbált meg lopni egy fiatal baksi férfi hétfőn, azonban számításai nem úgy alakultak, ahogy tervezte. A csongrádi rendőrök gyorsan intézkedtek, a lopott értékeket pedig visszaszolgáltatták tulajdonosának.

Kölcsönkért kerékpárral indult útnak Csanytelekre egy baksi férfi, hogy zsákmányt szerezzen, majd azt értékesítve pénzhez jusson.

A kiszemelt tanyán nem látott mozgást, és kutya sem ugatott az udvarban, így nyugodtan láthatott munkához.

Először a melléképületből pakolt ki, ahonnan nemcsak fűkaszát, elektromos fűnyírót, ütvefúrót és flexet, hanem néhány kevésbé szokványos tárgyat is magával vitt. A kisebb holmik egy ott talált táskában, a nagyobbak pedig a kaszálón gyűltek, miközben a férfi a főépület felé vette az irányt.

Onnan is kiadós zsákmányra tett szert, ékszereket, női karórát, televíziót, laptopot, két routert (mert Wi-Fi nélkül már a bűnözés sem az igazi), fényképezőgépet, tisztálkodási szereket, ruhaneműket, pénzt, valamint egy gépkocsi törzskönyvét tette el az elkövető.

A férfi épphogy elindult volna a kölcsönbiciklivel, amikor a tanya tulajdonosa észrevette, és egy helybéli férfi segítségével feltartóztatta a hatóság kiérkezéséig. A rendőrök rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és a gyanúsítottat a Csongrádi Rendőrkapitányságra vitték, az ellopott eszközöket pedig visszaadták jogos tulajdonosának.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Gyovai Zsolt: 2026-tól azt várom, hogy a városfejlesztési tervek valódi, kézzelfogható megvalósulássá váljanak

cs3-szerkeszto

Szentesi drogdílerek letartóztatását indítványozta az ügyészség

cs3-szerkeszto

Elhalasztják a jeges csobbanást a Körös-toroknál

cs3-szerkeszto

Szentesi drogdílerekre csaptak le a rendőrök

cs3-szerkeszto

Jeges kihívás a Körös-toroknál: közösségi csobbanásra hívnak január közepén

cs3-szerkeszto

Vajda Zoltán: Megfelelő felszerelés, ellátás és remény nélkül álltak helyt egy háborúban, amelynek terhét végül saját életükkel fizették meg

cs3-szerkeszto

Jaksa Csaba: nyugodt, kiszámítható, jól tervezhető működésben szeretnénk dolgozni tovább

cs3-szerkeszto

Csongrádi vadásztársaság: a kertbe betévedt vadat engedjük vissza a természetbe!

cs3-szerkeszto

Kinyitották a pontonhidat Csongrádnál, szünetel a közlekedés

cs3-szerkeszto