Belföld

Takács Péter: tovább javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon az Eurostat szerint

Magyarországon az úgynevezett “kielégítetlen egészségügyi szükséglet” aránya a legalacsonyabbak közé tartozik az egész Európai Unióban, a szolidaritási elven működő társadalombiztosításnak és az ellátási szükségleteket figyelembe vevő egészségügyi ellátórendszernek hála – közölte az Eurostat adatai alapján a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.

Takács Péter “Tudatipari hisztériakeltés vs. valóság (ráadásul az Eurostat szerint)” című bejegyzésében hozzátette: ez azt jelenti, hogy az összes olyan esetben, amikor valakinek egészségügyi ellátásra lenne szüksége, a páciensek mindössze 1,4 százaléka nem fér hozzá az állapotának megfelelő ellátáshoz finanszírozási okból, a várakozási idők vagy az egészségügyi szolgáltatótól való távolság miatt.

“Hála a magyar egészségügyben dolgozóknak, a korábbi – egyébként szintén kiváló 1,6 százalékos – arányt sikerült még tovább javítani” – írta.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy e tekintetben mindössze 4 tagállam előz meg minket: Ciprus, Málta, Csehország és Németország.

“Ki kell emelni azt is, hogy a vagyoni helyzet Magyarországon alig van hatással a hozzáférési esélyekre” – fogalmazott.

Takács Péter hangsúlyozta: “bár jó úton járunk, hátradőlni nem lehet, cél a dobogó ebben is!”

Végül megjegyezte, “még mielőtt a kamuprofilok rákezdenek, hogy ez azért van, mert mindenki magánellátásba megy, még egy tényadattal terhelném őket”: 

Magyarországon az összes egészségügyi ellátásnak mindössze 15,5 százaléka történik magánellátás keretében, ami bőven az uniós átlag alatt van.

.

Borítókép: Takács Péter Szentesen egyeztetett egészségügyi dolgozókkal



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto