Csongrád

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

Már csak órák kérdése, és kezdetét veszi Csongrád egyik legnépszerűbb nyári eseménye, a Borfesztivál. A szervezők a napokban az utolsó simításokat is elvégezték, így minden adott ahhoz, hogy a helyiek és a városba érkező vendégek egyaránt felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak. A helyszín kialakításánál idén is figyelembe vették, hogy évről évre nő az érdeklődés a rendezvény iránt.

Dr. Hörömpöliné Víkor Katalin, a Művelődési Ház és Városi Galéria igazgatója elmondta: a tavalyi évhez hasonlóan idén is csatlakoznak új borászatok a fesztiválhoz. Ezúttal két új pincészet érkezik, az egyik Neszményből, a másik pedig Dörgicséről, ami azt jelzi, hogy a csongrádi Borfesztivál híre messzire eljutott, és érdemes ellátogatni rá.

A helyi öt borászat mellett kilenc vendégborászat kínálja majd nedűit, így a kóstolásra vágyók rendkívül változatos választékból szemezgethetnek. A borkínálatot gazdag gasztronómiai felhozatal és színes kísérőprogramok egészítik ki, hogy minden korosztály megtalálja a számára kedves élményt.

A fesztivál hivatalos megnyitójára csütörtök délután kerül sor, melyet Máté Attila, Csongrád város alpolgármestere nyit meg. Ezt követően a jubiláló Csongrádi Fúvószenekar, majd a 4S Street koncertje indítja be az első nap hangulatát.

A szervezők célja, hogy a következő napok a felhőtlen szórakozásról szóljanak, legyen szó helyi lakosokról vagy távolabbról érkező vendégekről. A tavalyi hatalmas érdeklődés után a helyszín idén még inkább alkalmas arra, hogy nagy tömegeket fogadjon, így minden adott ahhoz, minden érdeklődő jól érezze magát Csongrád egyik legnagyobb nyár végi eseményén.

.

A fesztivál programja:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto

Szellemek lebegnek a Vasút utcában Csongrádon

cs3-szerkeszto