Csongrád

Bedő Tamás polgármester szerint bevált az új koncepció: Sikerrel zárult a KTN Fesztivál 

Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere elégedetten nyilatkozott a 2025-ös KTN Fesztivál tapasztalatairól, amely az elmúlt évek egyik legsikeresebb nyári rendezvényévé vált a város életében. Mint hangsúlyozta, másfél évtized után először nyílt lehetőség arra, hogy a fesztivál nagyszínpadi programjai ingyenesen látogathatók legyenek, a döntés pedig meghozta a gyümölcsét.

„A látogatottság és az érdeklődés alapján bebizonyosodott, hogy ez egy működőképes megoldás. Az önkormányzat támogatásával a nagyszínpadi koncertek bárki számára elérhetők voltak, miközben a disco programok a vállalkozói udvarban kaptak helyet  és ez a kettős szervezési modell teljes mértékben bevált” – értékelt a polgármester.

A háromnapos rendezvény nemcsak zeneileg nyújtott változatos programot, de a nappali események is minden korosztály számára kínáltak szórakozási lehetőséget. A visszajelzések már most rendkívül pozitívok. Bedő Tamás kiemelte: bár az idei szervezés szoros határidők között zajlott, a következő évben időben elindítják az előkészületeket.

„2026-ra már az év elején elkezdjük a szervezést, és időben lefoglaljuk azokat az előadókat, akik iránt a közönség részéről valódi igény mutatkozik. Célunk, hogy a fesztivál továbbra is beilleszkedjen a város kulturális életébe, és széles közönséget szólítson meg” – tette hozzá.

A biztonsági előírásoknak való megfelelés, a rendezvények gördülékenysége és a tisztaság is fontos szempont volt a szervezés során, különös tekintettel az éjszakai programokra és a vízparti elhelyezkedésre.

A polgármester külön köszönetet mondott mindazoknak, akik a fesztivál lebonyolításában részt vettek: „Ez a három nap rendkívül megterhelő, kevés idő jut a pihenésre. Mindenki munkáját szeretném megköszönni, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez, legyen szó szervezőkről, technikai személyzetről vagy önkéntesekről.”

A nagyszínpadon fellépő népszerű előadók – többek között az Edda és a Korda házaspár – tömegeket vonzottak az üdülőövezetbe. A rendezvény minősége, tisztasága, rendezettsége, valamint a programok sokszínűsége méltán tette a KTN Fesztivált a nyár egyik legemlékezetesebb eseményévé Csongrádon.

Bedő Tamás összegzése szerint: „Ez egy kiváló rendezvény volt, jó programokkal, kiváló hangulattal és széles közönséggel, mindez pedig az önkormányzati támogatásnak, a helyi összefogásnak és a professzionális szervezésnek köszönhető.”



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto