Sport

Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre

Jövő pénteken indul a jegyértékesítés a szeptember 6-i, dublini Írország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésre.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának keddi tájékoztatása szerint az ír szervezők 3173 darab jegyet biztosítanak a magyar szurkolók számára, amelyeket jövő pénteken 10 órától lehet majd megvásárolni. A vendégszektorba szóló belépők egységesen 25 ezer forintba kerülnek.

A jegyvásárlás a szokásos módon, utalvány formájában történik a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint a Szurkolói Klub honlapján, illetve mobilalkalmazásán keresztül. A belépőjegyeket az ír szövetség egy későbbi időpontban teszi elérhetővé, ezért a jegyeket várhatóan közvetlenül a mérkőzés előtt két-három nappal e-mailben kapják meg a vásárlók – áll az MLSZ közlésében.

A vásárlás Szurkolói Klub-tagsághoz kötött. A vásárlás során egy felhasználó egy tranzakciót hajthat végre, a tranzakció során maximum négy utalványt lehet venni, csak klubtagok részére.

A mérkőzésre a dublini Aviva Stadionban kerül sor szeptember 6-án, helyi idő szerint 19.45-től.

A magyar válogatott számára ezzel a találkozóval rajtol a vb-selejtező, Marco Rossi szövetségi kapitány csapata három nappal később a Nemzetek Ligája-győztes portugálokat fogadja a Puskás Arénában. A csoport negyedik tagja Örményország.

Az első helyezett kijut a jövő nyári, Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában megrendezésre kerülő tornára, míg a második pótselejtezőn harcolhatja ki a részvételt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Birtokba vették a fiatalok a kisteleki pumpapályát + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Közel három évtized után újra hivatalos erősember-verseny lesz Szegváron

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Mindszent büszkesége is ott lesz a párizsi Európa-bajnokságon – Ugrai Panna bekerült a magyar válogatottba

cs3-szerkeszto