Belföld

Márciusra halasztotta az azonnali fizetési rendszer bevezetését az MNB

Close up of a woman buying online with bank card

Jövő év márciusára halasztotta a jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy minden bank megfelelően fel tudjon készülni – közölte Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a szolgáltatás bevezetéséhez ki kellett építeni egy központi rendszert, a bankoknak pedig fel kellett készülniük, hogy ehhez csatlakozni tudjanak. A központi rendszert a Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határidőre közösen elkészítette, az üzembe is állt július 1-jével.
    A bankok többsége is felkészült a csatlakozásra a központi rendszerhez, ugyanakkor 25-30 százaléknyi piaci részesedést lefedő bankcsoportnál ez a munka még nem fejeződött be – tette hozzá.
    A jegybank korábbi közlése szerint a szolgáltatással az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját (például mobiltelefonszám, e-mail cím) megadni.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A gyűlöletkeltés ára: hogyan mérgezi a baloldal a közhangulatot – Szentesen és Csongrádon is?

cs3-szerkeszto

Új szövetségi magasságok: az USA hivatalosan méltatta Magyarországot

cs3-szerkeszto

Segíts a madaraknak a hidegben!

cs3-szerkeszto

Donald Trump: Orbán Viktor kiváló és erős vezető

cs3-szerkeszto

Itt a történelmi nap: ma találkozik Orbán Viktor és Donald Trump a Fehér Házban

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ma azért utazunk Washingtonba, hogy Trump elnökkel új fejezetet nyissunk a magyar-amerikai kapcsolatokban

cs3-szerkeszto

A hétvégén nem lesz elérhető a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás és a Központi Azonosítási Ügynök

cs3-szerkeszto

Márki-Zay Péter szerint akár pszichopata is lehetne, a 444.hu szerint pedig „MP f***sz”

cs3-szerkeszto

Lebukott Magyar Péter: kiszivárgott a Tisza App fejlesztőinek belső levelezése

cs3-szerkeszto