Szentes

Farkas Nikolett: A járdák és padok használhatatlanok, gépjárművek mennek tönkre

Farkas Nikolett, szentesi fideszes önkormányzati képviselő a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egyre súlyosabb problémát jelent a galambok elszaporodása a város több pontján. A képviselő szerint a helyiek már tarthatatlan állapotokra panaszkodnak: galambürülék borítja a járdákat, padokat, erkélyeket, sőt, még a gépjárművek fényezését is roncsolja az agresszív szennyeződés.

„A mai nap folyamán több helyszínen jártam, ahol a galambürülék általi problémákat mutatták meg a lakosok! Sajnos nagyon sok kárt okoznak!” – írja posztjában Farkas Nikolett, aki hangsúlyozta, hogy nem először jelezte a problémát a városvezetés felé, mégsem történt érdemi előrelépés.

A képviselő a Városrendezési, Fejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnökéhez fordult, hogy a bizottság sürgősen tárgyalja az ügyet, és tegyen konkrét lépéseket a galambtúlszaporulat megfékezésére.

A problémás helyszínek között társasházak, elhagyatott ingatlanok, valamint közterületek is szerepelnek, ahol az állatok előszeretettel fészkelnek. A lakók elmondása szerint az erkélyek használhatatlanok, és sokan már a lakásuk karbantartásában is kárt szenvedtek a madarak miatt.

Farkas Nikolett szerint a helyzet nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi és vagyoni kockázatokat is rejt, ezért haladéktalan beavatkozást sürget a városvezetés részéről.

A kérdés most az: mikor és milyen formában történik meg az első konkrét lépés a galambprobléma megoldására Szentesen?



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto