Csongrád

Kedd hajnalban újból földrengést mértek Csongrád közelében, megkérdeztük a szakértőt, meddig tarthatnak még a rengések

Újabb földmozgást regisztráltak Csongrád közelében kedd hajnalban, a rengést a lakosság is érezhette – közölte a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma és a katasztrófavédelem.

A Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint 02:34 perckor 2.8-as magnitúdójú földrengés keletkezett Magyarországon, Csongrád térségében.

Mint írták, a lakosság az epicentrum közelében érezhette a rengés, a szeizmológia obszervatóriumba ezidáig Csongrádból öt bejelentés érkezett.

Megkerestük a szakértőt, Dr. Tóth Lászlót

A témában telefonon megkerestük Dr. Tóth Lászlót, a GeoRisk Földrengés Mérnöki Iroda vezető szeizmológusát, aki elmondta, ez a mintázat tipikus fő- és utórengéses viselkedés, a pénteki csak előrengés volt, a szombati viszont már a főrengés, az ezt követő mozgások pedig az utórengések.

A jelenlegi adatok alapján valószínűsíthető, hogy természetes tektonikai folyamatok állnak mögötte.

  • Bár főrengés már nem várható, további akár napi több kisebb utórengés is előfordulhat a következő napokban, hetekben Dr. Tóth tapasztalatai alapján.
  • Magyarországon a tavalyi évben  500 rengést regisztráltak, de csak a nagyobbakat érzékeli a lakosság
  • A regionális képhez viszonyítva – például Japánban a többszöri napi 2–3, 3-as fokozatú rengés sem ritka.

A most tapasztalt rengéshullám csupán természetes tektonikai jelenség, amely a főrengés és az utórengések normál mintázatát követi. A következő hetekben várható még néhány kisebb földmozgás, de ezek nem jelentenek fokozott veszélyt. Pontosabb mérési és elemzési adatokat hetek múlva tudnak majd adni.

.

Borítókép: illusztráció!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrád óvónénijei évek óta varázsolnak karácsonyi csodát az önkormányzat épületébe

cs3-szerkeszto

Összefogásból született meg Csongrád első horgolt karácsonyfája

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto

Jelentős támogatást nyert a Csongrád Kisréti Otthonért Alapítvány a lakók egészségének fejlesztésére

cs3-szerkeszto

Csongrádiak a fővárosi ünnepi fényben, ahol óriási volt az érdeklődés az első adventi hétvégén + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Zárt körben alázta meg a Tisza kisteleki jelöltje a legyőzött szentesi ellenfelét + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Visszapillantás az 1930-as évekbe – Kalmár Margit fotói újra életre kelnek

cs3-szerkeszto

Deutsch Tamás: Európa már 200 milliárd eurót égetett el a háborúra – és ez csak a kezdet

cs3-szerkeszto

Exkluzív interjú a 10 éves csongrádi Krampusszal

cs3-szerkeszto