Csongrád Sport Szentes

A szentesi Bugyi Tibor dobogósként érkezik a csongrádi Fire Cross fordulóra

Bugyi Tibor tűzoltó százados, a szentesi hivatásos tűzoltóság parancsnokhelyettese nem először vesz részt a Fire Cross versenysorozatban, de az idei év különösen izgalmas számára, hiszen három fordulóval a vége előtt stabilan dobogós helyen áll, és július 5-én épp Csongrádon, a Körös-toroknál mérheti össze erejét a mezőnnyel.

„A Körös-toroki forduló mindig különleges számomra. Hazai pálya, ismerős arcok, bátorító szurkolók. Idén még egy fokkal nagyobb a tét, mert jelenleg a 3. helyen állok az országos Fire Cross összetettben, tehát már most is dobogón vagyok, és természetesen szeretném ezt a helyet megőrizni… vagy akár előrébb lépni” – nyilatkozta portálunknak Bugyi Tibor.

A tavalyi év különösen emlékezetes maradt számára és nem csak a versenyek miatt. 

„Egy sérülés után húsevő baktérium támadta meg a lábamat. Hosszú ideig feküdtem, és már úgy volt, hogy ki kell hagynom a szezont. A verseny előtt másfél héttel kezdtem el újra edzeni, és bár egy fordulót kihagytam, mégis sikerült visszatérnem. Ezért is érzem úgy, hogy most itt az idő megmutatni, mire vagyok képes. A jelenlegi összetett verseny eredményei alapján Nagy Kornél 99,7%-on, Adorján Bálint 97,9%-on, én pedig 95,7%-kal a harmadik vagyok. Már most is a dobogón állok, de még van hátra három forduló, ami miatt bőven lehet mozgás. A csongrádi verseny után jön Szolnok, majd a SOTE, ahol 22 emeletet kell majd megmászni teljes felszerelésben az már tényleg a határokat feszegeti” – mondta el Tibor.

A szentesi csapat is esélyes. Sokáig vezették a csapatversenyt, és jelenleg a második helyen állnak. A női mezőnyben pedig a szintén szentesi Jaksa Petra tűzoltó főhadnagy képviseli a térséget, jelenleg a 11. helyen.

Július 5-én tehát irány a Körös-torok! A Fire Cross csongrádi fordulója nemcsak látványos verseny, hanem valódi tűzoltói példamutatás is. Szorítsunk együtt Bugyi Tibornak, Jaksa Petra főhadnagynak és a szentesi csapatnak mert van, kiért izgulni, van, akire büszkék lehetünk!

FOTÓK:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magas színvonalon hajtotta végre a szentesi ezred katonái segítségével az állomány a rendkívül bonyolult gyakorlatot

cs3_szerk2

Csongrádon találkoztak a gazdaság és a védelmi szektor képviselői

cs3_szerk2

Elütött egy diáklányt, majd továbbhajtott egy idős férfi Szentesen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Nem mindennapi akció: szürkemarhát mentettek a Tiszából a csongrádi tűzoltók + VIDEÓK + FOTÓK!

cs3_szerk2

Színek, édesség, emlékezés: Mexikói Halottak Napja vár Csongrádon!

cs3_szerk2

Újra „Megbocsátás Hete” a csongrádi Csemegi Károly Könyvtárban

cs3_szerk2

Szánalmas fenyegetés: e-mailben próbálja megfélemlíteni a szentesi polgárokat a Tisza-támogató szennyoldal 

cs3_szerk2

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is gyűlt az e-hulladék – Összesen 35 tonnát adtak le a lakosok

cs3_szerk2

„Csokit vagy csínyt!” – Készülj Csongrád, jön a halloweeni családi kaland!

cs3_szerk2