Szentes

Az új szentesi edzőcsarnok térségi szinten is meghatározó beruházás lesz

Jelentős fejlesztés előtt áll Szentes: a csütörtöki testületi ülésen Nyul Zoltán bejelentette, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával új edzőcsarnok épülhet a településen. A beruházás a TOP Plusz pályázati keretből valósulhat meg, és jelenleg már az előkészítési, tervezési fázisban tart.

Nyul Zoltán, a minisztérium helyettes államtitkára portálunk kérdésére elmondta: két, egymáshoz szorosan kapcsolódó fejlesztési elemről van szó. Az egyik a labdarúgó székház tetőterének beépítése, hasznosítása, amely gazdasági és energetikai szempontból is előnyös megoldás lehet. A másik a tornacsarnok építése, amely fizikai kapcsolatban lesz az említett épülettel – így egy komplex, többfunkciós sport- és közösségi központ jöhet létre Szentesen.

A tervezett csarnok nemcsak sporteseményeknek, hanem kulturális és közösségi programoknak is otthont adhat majd, pótolva a leégett sportcsarnokot. Nyul Zoltán helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium a szakmai támogatásával és projektmenedzsment tapasztalatával garantálja a beruházás sikeres megvalósítását.

A csarnok nemcsak Szentes lakóit szolgálja majd

Szabó István, a Fidesz-KDNP választókerületi elnöke kiemelte, hogy a térség több településéről, például Derekegyházról, Csongrádról vagy Szegvárról is érkeznek majd sportolók és rendezvénylátogatók. A tervezett létesítmény méretei és felszereltsége lehetővé teszi majd akár nemzetközi kézilabda-mérkőzések megrendezését is.

A beruházás helyszínét gondos tervezés előzte meg: a kijelölt területen elegendő parkoló is rendelkezésre áll majd, a város pedig úgy gazdálkodott az adottságokkal, hogy minden sportolni vágyó egy helyen találja meg a szükséges infrastruktúrát. A tervek szerint a létesítmény a lehető legjobb kihasználtsággal fog működni, hozzájárulva a város és a térség sportéletének fellendítéséhez.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rendhagyó pénzügyóra Budapesten – A Pénzmúzeumban járt a szentesi Boros 11.b osztálya

cs3-szerkeszto

Simicskó István Szentesen: a biztonság az elsődleges szempont!

cs3-szerkeszto

Kivágtak egy nagy fát Szentesen

cs3-szerkeszto

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto