Belföld

Rétvári Bence: jövőre 3919 milliárd forint jut az egészségügyre

Az idei forrásoknál 280 milliárd forinttal több, 3919 milliárd forint jut 2026-ban az egészségügyre – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence a Váci Jávorszky Ödön Kórház Semmelweis-napi ünnepségén az egészségügy fejlesztése egyik legfontosabb lépéseként beszélt a hálapénz eltörléséről, rámutatva, azt csak egy jelentős béremelés mellett lehetett végrehajtani.

Hozzátette: a megbecsülés mellett fontos az is, hogy megfelelő számú orvos álljon rendelkezésre. Az elmúlt másfél évtizedben, amikor a kormány megkezdte működését, 100 ezer emberre 287 orvos jutott, most már 347 – közölte az államtitkár.

Rétvári Bence azt mondta, hogy a váci kórháznak vannak olyan részei, amelyek az 50 évvel ezelőtti állapotot tükrözik, ezért még idejében döntött a kormány arról, hogy 1,6 milliárd forintot fordít a rendelő belső részeinek felújítására. Hozzátette, hogy a környező települések polgármesterei pedig úgy döntöttek, hogy 250 millió forint forrást biztosítanak további épületrészek felújítására.

Az államtitkár azt mondta, hogy így a következő 10 hónapban sok minden más mellett megújul a bejárati rész, új automata ajtó érkezik, és egy légfüggönnyel sikerül majd a klimatizálást is megoldani. Hozzátette, hogy a porta, a betegirányító pult is teljesen megújul, a folyosók új burkolatot kapnak, kifestik az épület mind a négy szintjét. A lépcsőház nyílászárói is megújulnak a radiátorokkal együtt – tette hozzá Rétvári Bence.

A BM államtitkára azt is elmondta, hogy az elektromos hálózat is megújul az épületben, és új tűzjelző rendszert építenek ki, új információs táblák érkeznek, és 50 méter hosszú járda épül, amely a buszmegállót és a rendelőket köti össze.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto