Bár a naptár szerint már hivatalosan június 1-jén elstartolt a strandszezon, a Körös-torok mostanra teljes pompájában várja a víz és nap szerelmeseit! A part meseszép, a homokföveny puha és gondosan karbantartott, a vízállás pedig szinte tankönyvbe illően ideális.
„A lehetőségeinkhez mérten minden előkészületi munkával időben végeztünk. A part tiszta, a strand területe rendezett, a szolgáltatók is fokozatosan átállnak a nyári nyitvatartásra. Az idény minden szempontból zökkenőmentesen indul” – mondta el Kiss István, Csongrádi Homokföveny Idegenforgalmi Szociális Szövetkezet igazgató elnöke aki idén kibővített feladatkörrel felügyeli a nyári szezon zavartalan lebonyolítását.
A víz ugyan még picit hűvösebb, mint a szokásos, de napról napra melegszik, és ez nem is akadályozza a lelkes fürdőzőket, már most sokan érkeznek, hogy birtokba vegyék a csillogó vízpartot. A kemping is szép lassan benépesül, az újonnan telepített nyolc konténerház és a sátorhelyek is várják a nyaralókat, az illemhelyiségek pedig igényes kialakítással és folyamatos karbantartással garantálják a kényelmet. Természetesen a gasztronómia és a szórakozás sem marad el, a szolgáltató egységek megkezdték a szezonális üzemelést, a Laguna Beach pedig hétvégenként ismét a megszokott, pezsgő zenei világával csalogat ahol helyi és vendég DJ-k pörgetik a slágereket estétől késő éjszakáig.
A parkolás továbbra is több helyszínen biztosított, a jegyautomaták üzemelnek, a strand teljes területén pedig nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, rendezettségre és a vendégek biztonságára. Külön figyelmet kapnak a négylábú strandolók is, a számukra kijelölt kutyás partszakasz áll rendelkezésre, melyet a szabályok szerint a lejjáróval szemben lehet megközelíteni, hogy mindenki zavartalanul élvezhesse a pihenést. A biztonságra a vízparton vízőrök ügyelnek a fürdőzőkre, egy kiemelt ponton pedig elsősegélynyújtó hely is működik, hogy a strandolás valóban csak a gondtalan kikapcsolódásról szóljon.
Ahogy Kiss István fogalmazott: „Mindennel készen vagyunk, a feltételek adottak, már csak a nyári hangulat robbanására várunk. Bízunk benne, hogy a vendégek ismét megtöltik élettel a Körös-torokot!”
GALÉRIA:
- Hirdetés -