Csongrád

Fedél nélkül maradtak Csongrád Fő utcai kedvencei – Ki és miért vitte el a macskaházakat?

Csongrád Fő utcáján különös és szomorú esemény történt a napokban. A lakók takaros kis cicaházakat készítettek az ott élő kedvenceknek. Olyan macskáknak, akik régóta a környék részei, és sok embernek okoznak örömöt nap mint nap. Az új házak még alig pár napja álltak, amikor az éj leple alatt valaki egyszerűen elvitte őket.

A térfigyelő kamerák rögzítették az eseményt. Az elkövető nem rongált, csak csendesen eltűntette a házakat. Az állatokat szerető, és gondozó lakók, illetve az üzletek dolgozói megdöbbentek, és a felháborodás gyorsan elérte a közösségi oldalakat is. Ez a történet nem éppen néhány fadobozról szól, hanem a gondoskodásról, a szeretetről és a jóérzésről, amely az állatokkal való együttélés alapja.

A Fő utca cicái az egykori Joci társai és utódai nem kóbor állatok a szó klasszikus értelmében. Rendszeresen etetik őket, ivartalanítva vannak, féregtelenítve, és szükség esetén állatorvosi ellátásban is részesülnek. A környezetük rendezett, a házaik ízlésesek, diszkréten elhelyezettek voltak. Egyetlen céljuk az volt, hogy az állatoknak méltó, tiszta és biztonságos pihenőhelyet adjanak. Később kiderült, hogy a házikókat nem vitték messzire csak a Fő utca hátsó részére kerültek át. Talán a szándék nem volt ellenséges, de a mód, ahogyan történt, sokakat megbántott. Az ott lakók joggal érzik úgy, hogy nem vették figyelembe a többség akaratát, és nem mutattak tiszteletet azokkal az emberekkel szemben, akik nap mint nap gondozzák ezeket az állatokat.

A cicák, Bella, Kormi és a többiek nem tudnak háborogni. Számukra mindegy, hova kerülnek a házaik, csak legyen meleg, legyen étel, legyen néhány jó szó. Azok számára, viszont akik időt, pénzt és szívet nem kímélve segítik őket, ez több volt, mint egy praktikus építmény. Ez az ott élők és dolgozók számára az önként vállalt törődés jele. Tudjuk, nem mindenki szereti ennyire az állatokat. De a szeretet másokban is létezhet és ezt jó lenne elfogadni. A cicák jelenléte sokaknak öröm. Egy pillanatnyi mosoly reggel munkába menet, egy kis élet, ami emlékeztet arra, hogy figyelni és törődni jó. Ezek az állatok nem zavarják a rendet, nem kérnek sokat csak elfogadást. Nem mindenki szeret cicát simogatni, de vannak, akiknek ez ad erőt egy nehéz naphoz, és ez is számít.

Ha van bennünk több türelem, több jóérzés. több egymás iránti elfogadás, akkor nem kell az éj leple alatt áttelepíteni a házikókat, mert egy macska sokkal több lehet annál, mint amit elsőre látunk. Remélhetőleg, most már mindenkinek megfelelő helyre kerültek a macskalakok, hiszen ki lehet felelős egy állat életéért ha nem mi az emberek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ma is szépült Csongrád 

cs3_szerk2

Jön Csongrád legnagyobb fesztiválja, változik a forgalom is!

cs3_szerk2

Megható színházi est a Kisréti Otthonban

cs3_szerk2

60 éves a Csongrádi Fúvószenekar – fellép szombaton este 8 órától a Csongrádi Napok rendezvényén

kissferenc

Fokozottan védett madár bukkant fel újra Csongrádnál – a szürke fogoly állománya gyarapodni látszik

kissferenc

Gömölye, nyári alma, cukkini… kedves árusokkal beszélgettünk a csongrádi piacon 

kissferenc

Tiszta udvar, rendes ház Csongrád szebbé válik!

cs3_szerk2

Elkezdődött az őzek párzási időszaka fokozott óvatosság szükséges az utakon

cs3_szerk2

12. Nyíltvízi úszás Csongrádon, minden eddiginél többen álltak rajthoz a Holt-Tiszán

cs3_szerk2