Csongrád

Díjazták a jó tanuló, jó sportoló diákokat Csongrádon

Május 22-én, csütörtökön délután a Művelődési Központ adott otthont Csongrád Város hagyományos „Jó tanuló, jó sportoló” díjátadó ünnepségének, amelyen közel száz fiatal sportoló és tanuló vehetett át elismerést kiemelkedő teljesítményéért.

Az esemény a Himnusz hangjaival kezdődött, majd a Bökényi „Napraforgó” Óvoda majorette csoportjának vidám és lendületes műsora varázsolt mosolyt a közönség arcára. A köszöntők sorát Cseri Gábor, az Oktatási, Művelődési, Vallási- és Sportbizottság elnöke nyitotta meg, majd sor került a városi kitüntetések és sportelismerések átadására.

Idén a „Testnevelési és Sport Díjat” a Fussuk Le! Sportegyesület vehette át, amely az elmúlt években nemcsak a futók számát gyarapította a térségben, hanem a közösségformálás és sportturizmus terén is kiemelkedő eredményeket ért el.

A legjobbak között szerepeltek a Csongrád Fitness SE, a Csongrádi Kajak-Kenu Club, a Feketevár Sportegyesület, a Dr. Papp László Birkózó Egyesület, a Maszlag Triatlon SE, valamint több más egyesület fiatal sportolói, akik hazai és nemzetközi versenyeken értek el dobogós helyezéseket. A díjazottak névsora hosszú, ami egyértelműen mutatja: Csongrád utánpótlásbázisa rendkívül erős.

Külön elismerésben részesültek a legeredményesebb egyéni sportolók is: az év női ifjúsági sportolója címet Nagy Kata, férfi ifjúsági sportolója címet Giricz Benjámin kapta meg, míg az év felnőtt női sportolója Busa Dóra lett. A 2024-es év edzője díjat Lovas Dóra, a Csongrád Fitness SE meghatározó trénere vehette át.

A délután a közös csoportképpel és állófogadással zárult, amely során a díjazottak és vendégeik kötetlenül ünnepelhették a sport és tanulás melletti elköteleződés eredményeit.

DÍJAZOTTAK:

“Jó tanuló – Jó sportoló” díjazottak 2025

Csongrád Fitness SE
  • Gyapjas Lizett
  • Dömsödi Lilla
  • Nagy Nadin
  • Banka Eszter
  • Szeri Bernadett
  • Laczkó Nóra
  • Molnár Luca
  • Bárány Borbála
  • Szabó Lotti
  • Forgó Réka
  • Koszorús Lili
  • Hatos-Szekander Sára
  • Török Boglárka
  • Varga Liza
  • Koós Nóra
  • Kertes Dorka
  • Juhos Dóra
  • Szabó Kata
  • Bihari Fanni
  • Gácsi Petra
  • Kovács Emma
  • Szabó Szófia
  • Erőss Blanka
  • Busa Bejke
  • Bárkai Zsófia
Feketevár Sportegyesület
  • Ujszászi János
Csongrádi Kajak-Kenu Club
  • Tyúkász Marcell
  • Varga Mátyás
  • Timár Lili
Veritas Fitness Fitkid SE
  • Nagy Kata
Csongrádi Idegenforgalmi SE
  • Tímár Zoltán
  • Mayer Ákos
  • Dányi Donát
  • Pozsár Erik
  • Nagy-Gál Hanna
  • Bánhegyi Kitti
  • Vincze Szabina
Maszlag Triatlon Sportegyesület
  • Tajthy Sára
  • Buzder-Lantos Bálint
Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre
  • Szántai András
  • Huszár Máté
  • Pál László
  • Szabó Bence
  • Csák Zoltán Barnabás
  • Losonczi Róza
  • Kovács Réka
  • Szántai Milán
  • Tamás Efraim
  • Czombos Olivér
  • Szabó Flóra
Szilver Táncsport Egyesület
  • Antal Bence Dominik
  • Marton László
Új Bárka Egyesület / Körös-Toroki Oxigénfalók
  • Giricz Abigél
  • Giricz Benjámin
  • Giricz Angéla
Csongrádi Tradicionális Kyokushin Karate SE
  • Bárdos Roland
Dr. Papp László Birkózó Egyesület
  • Farkas Vivien
  • Tápai Levente

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szemétszállító autó akadt el egy leszakadt vezetékben Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Beleremegett a föld a hétfőbe Csongrádon

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Félelmetes: VIDEÓKON a szombat esti földrengés, amit 9 (!!!) utórengés is követett!

cs3_szerk2

Csúcsformában Szentes és Csongrád tűzoltói a FireCross csongrádi fordulójában

cs3_szerk2

Újabb, még erősebb földrengés rázta meg Csongrádot szombat este!

cs3_szerk2