Kék Hírek Térség

Meg akarta fojtani saját testvérét egy férfi a vármegyénkben

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség súlyosításért jelentett be fellebbezést annak a börtönviselt férfinak a terhére, aki szabadulását követően Makóra, a nővéréhez költözött, akit egy vita során 2022-ben meg akart fojtani.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség még 2023. szeptemberében vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2022 tavaszán nővére halálát akarta okozni. A vádirat szerint a börtönviselt férfi szabadulását követően Makóra, a lánytestvéréhez költözött. Hamarosan uralkodni kezdett a nő felett, elvárta, hogy mindenben kiszolgálja őt. Emiatt közöttük több alkalommal került sor vitára. Ilyenkor a vádlott többször is halálosan megfenyegette nővérét, alkalmanként kést is elővéve nyomatékosításként. A fenyegetések hatására a sértett rettegni kezdett a férfitól, félelmében egy időre még el is költözött saját házából, oda azonban végül visszatért.

2022. március 28-án, éjjel, újra vitázni kezdtek. Ekkor a vádlott két kézzel torkon ragadta testvérét, és szorítani kezdte a nyakát, közölve vele, hogy most megöli. Csak a sértett védekezésén múlt, hogy a fenyegetést nem tudta beváltani. Az esetet követően letartóztatásba került férfi később zárkatársai előtt is azt hangoztatta, hogy bánja, amiért nem sikerült testvérét megfojtania.

Életfogytiglant kértek a férfira

Az ügyben 2025. május 6-án megtartott tárgyaláson a főügyészség vádbeszédében a különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. Emellett indítványozta azt is, hogy a bíróság a férfit tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

A Szegedi Törvényszék a vád szerint bűnösnek mondta ki a vádlottat, és vele szemben 20 év, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki és a közügyek gyakorlásától 10 évre eltiltotta.

Az ítélet ellen a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. Az ítélet ellen a védelem is fellebbezett.

A főügyészség indítványa alapján a vádlott letartóztatását a törvényszék továbbra is fenntartotta.

Az ügy a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik, amely a fellebbezések tárgyában fog dönteni.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Meggyújtották az első adventi gyertyát térségünk kistelepülésein is

cs3-szerkeszto

Lakóház gyulladt ki Csanyteleken, a csongrádi tűzoltók siettek a helyszínre

cs3-szerkeszto

Kudarcos előválasztás után kiderült, ki lesz a Tisza jelöltje térségünkben

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Szegeden épül a jövő autóipari központja – a BYD a szentesi és csongrádi dolgozókat is várja

cs3-szerkeszto

Végre, jutott egy kis víz a tájba!

cs3-szerkeszto

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjak

cs3-szerkeszto

Patkányméreggel akarta megölni szomszédja kutyáit egy szentesi férfi

cs3-szerkeszto