Szentes

Már a szentesi tiszások sem hisznek a választási sikerben

Titokban Szentesen járt Tóth Péter, a Tisza Párt kampányfőnöke, de a látogatása csak még jobban elbizonytalanította a párt helyi embereit. 

Információink szerint a kampányfőnök egy iroda átadására érkezett Szentesre, ám érkezése előre nem várt bizonytalanságot hozott a párt szimpatizánsainak körében. Az ellenzéki formáció hívei arról számoltak be, hogy a vezetés nem tud választ adni a problémákra, és a Tisza Szigetek egymással rivalizálnak. 

Amióta kiderült, hogy a Tisza Párt EP képviselői azon dolgoznak, hogy megakadályozzák 50 kórház felújítását, lerontsák a magyarok életminőségét, a közszolgáltatások fejlesztését hátráltassák, azóta egyre nagyobb a zavar a párt szimpatizánsai között.

„Sajnos a TISZA kampányfőnök, Tóth Péter a szentesi látogatásán azt a benyomásom erősítette meg, hogy halvány fogalma sincs a probléma kezeléséről! Sőt a TISZA szigetek rivalizálása belső anarchiát eredményez (már most is) erre a problémára sincs jelenleg semmilyen elképzelés!” – írja egy csalódott tiszás. 

A látogatás után az is kiszivárgott, hogy a párt emberei is egy újabb Fidesz kétharmadot várnak, nem hisznek a sikerben. „Igaz, hogy a TISZA lesz a legnagyobb ellenzéki párt, de azzal kitörölhetjük a seggünk!” – írják. 

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto

A Tisza nem tudja: már nincs kampánycsend!

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto

Szabó István: a szentesi kórház fejlesztése nem csupán egy beruházás, hanem egy közös ügy, amely mögött összefogás és hosszú távú elköteleződés áll

cs3-szerkeszto

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto