Csongrád

A csongrádi Tari László Múzeum lehet az év múzeuma

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület “Év Múzeuma 2025” pályázatán a Tari László Múzeum jelölti státuszba lépett, így esélyessé vált a az Év Múzeuma 2025 elnyerésére.

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület által évről-évre meghirdetett Az Év Múzeuma cím és az azzal járó díj a megelőző évben jelentős eredményeket felmutató muzeális intézmények elismerése és tevékenységének támogatása.

Az elismerésre az az intézmény számíthat, amelyik sikereit stratégiai alapú fejlesztéseknek köszönheti, és a múzeumi tevékenység valamennyi területén – épülete(i) komplex, a környezeti szempontokat is figyelembe vevő fejlesztésével, a gyűjteményezéstől a gyűjteményei feldolgozásán és közreadásán, tudományos munkáján és kiállításain túl közönségkapcsolataival, ismeretátadási tevékenységével, a közösségekkel kialakított kapcsolatai erősítésével – kiegyensúlyozott fejlődést ért el, és egy vagy több területen a csúcsra jutott.

Az elismerés két kategóriában adható ki:

A nagymúzeumok kategóriájában az országos múzeumok, az országos szakmúzeumok és a megyei hatókörű városi múzeumok versenyezhetnek. A kismúzeumok kategóriájában a területi múzeumok, tematikus múzeumok, közérdekű muzeális gyűjtemények, illetve közérdekű muzeális kiállítóhelyek versenyezhetnek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Komlósiné Rácz Nikolett: Szeretném, ha a 2026-os év az áttörések éve lenne

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto

Malik László: tevékeny, aktív évet várok 2026-tól

cs3-szerkeszto

Újabb szakaszába lépett Csongrádon a közvilágítás korszerűsítése

cs3-szerkeszto

Itt az influenza: kötelező maszkviselést vezettek be több intézményben Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nagy István: újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére

cs3-szerkeszto