Csongrád Szentes

Szentesen és Csongrádon is nyári táborokkal várják az iskolásokat a HSZC intézményei

Idén nyáron is játékos pályaorientációs táborok várják a szentesi és csongrádi általános iskolák felső tagozatos diákjait a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) iskoláiban. A programok a Csongrád-Csanád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával valósulnak meg, melynek célja, hogy a diákok közelebb kerüljenek a helyi munkaerőpiac kínálta lehetőségekhez.

A táborokat ismertető sajtótájékoztatón Kincses Tímea főigazgató kiemelte: a Kamara fontos szerepet vállal a duális képzés támogatásában, hiszen naprakész ismeretekkel rendelkezik a térség munkaerőpiaci igényeiről. A Kamara rendszeresen segít pályaorientációs programok és gyárlátogatások szervezésében, és már ötödik éve támogatja anyagilag a nyári táborokat is, így azok jóval elérhetőbbek a családok számára.

Dr. Kőkuti Attila kamarai elnök hangsúlyozta, hogy a fiatalok pályaorientációja kulcsfontosságú a munkaerőhiány csökkentésében. A táborok lehetőséget adnak a gyerekeknek, hogy játékos formában ismerkedjenek meg a szakmákkal és a cégek működésével.

Dr. Ambrus Norbert kancellár elmondta: idén négy városban tízféle tábor várja az érdeklődőket. A táborok – például Gek(k)o Tábor, Robinfó, Kreatív Sághy vagy Pénzügyi Elsősegély – különféle tematikákkal szólítják meg a gyerekeket. A pontos részletek az iskolák honlapján érhetők el.

A szentesi Boros Sámuel Technikumban Gek(k)o Tábort rendeznek június 23-a és 27-e között, a szentesi Pollák Antal Technikumban pedig június 16-tól 20-ig Robinfót. A csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban a Kreatív Sághy-n június 30-tól július 4-ig várják az érdeklődőket, a szentesi Zsoldos Ferenc Technikumban pedig június 23-a és 27-e között lesz a Zsoldos Kalandorok nevet viselő tábor.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Jó hír: nem kerül le a tűzről a szentesi lecsó – jövőre is folytatódik a fesztivál!

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Bajor buli Csongrádon: perec, játék és koccintás vár a Babamúzeumban

cs3-szerkeszto

17. alkalommal rendezték meg a Szüreti Hétvégét Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ötcsillagos lett a Körös-toroki strand, 181 ponttal érte el a legmagasabb minősítést

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Kossuth 180 éves leveleire emlékeznek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto