Csongrád

A csongrádi Dianaban tartott előadást az Oppenheimer sztárjának felesége

A Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégiumban tartott előadást Nagyistók Edit, aki a filmkészítés rejtelmeibe vezette be a diákokat. 

Christopher Nolan Oppenheimerének egyetlen magyar szereplője van, Haumann Máté, aki 2024-ben vette feleségül a csongrádi születésű Nagyistók Editet. Edit maga is a filmes szakmában tevékenykedik, amiről a csongrádi diákoknak is mesélt. 

A diákok az előadásban hallhattak arról, hogyan jutott el Csongrádról addig, hogy a Magyar Filmszemlén kisjátékfilm különdíjat kapott, a Fratrum című film rendezőjeként elismerték munkáját. 

„Nagy élmény volt, hogy egy film rendezője találkozott a közönséggel, s tapasztaltuk, hogyan hat a rendezői elképzelés a befogadókra. Az érdeklődőknek elmondta, milyen úton indulhatnak, ha a filmek világában szeretnének dolgozni, s akciórendezőként arról is beszélt, a fegyverek hogyan jelennek meg a filmművészetben” – számoltak be az iskola oldalán. 

.

Fotók: Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Zajlik az éves karbantartás a csongrádi uszodában

cs3-szerkeszto

„Stelázsi” ami több mint egy tankonyha – Önálló életre nevelés Csongrádon a Kisréti Otthonban

cs3-szerkeszto

A sakk összekötötte a világgal – a csongrádi Nagy Noémi 30 évesen a „nemzetközi elitben”

cs3-szerkeszto

35 éves fennállását ünnepelte a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete

cs3-szerkeszto

70 felett is világszinten versenyez Tari László, akinek a víz az élete és nem engedi el soha

cs3-szerkeszto

Van jövő, ha akarsz tenni érte – A csongrádi Gulyás Norbi álma már valósággá vált

cs3-szerkeszto

Laczkó Zsolt: Egyszerűen senkik vagytok!

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto

Kátyúzási munkálatok kezdődtek Csongrádon

cs3-szerkeszto