Csongrád Kék Hírek

Olvasónk jelenti: Csongrádon akciózott a TEK 

Ismét bevetésre vonultak a TEK és a rendőrség munkatársai, ezúttal Csongrádon csaptak le egy törvénysértőre. 

Olvasónk tájékoztatta portálunkat, hogy nem indult jól a csütörtök reggele egy csongrádi lakosnak, hiszen kávé helyett az egyenruhások ébreszthették. 

„Épp a munkahelyemre sétáltam, amikor láttam, ahogy a golyóálló mellénybe, maszkba öltözött TEK-esek éppen betörik a kaput. Több rendőrautó és kisbusz is volt a helyszínen” – írja lapunknak küldött levelében egy olvasónk. 

A rendőrég hivatalos közlést még nem adott, így mi sem tudjuk, hogy pontosan mi történt, de amint több infónk lesz az üggyel kapcsolatban, tájékoztatunk Titeket is!

Fotó: illusztráció (MTI)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy nap alatt két kerékpárt is ellopott egy férfi Csongrádon

cs3_szerk2

Vasúti balesetet okozott, most vádat emeltek ellene

cs3_szerk2

A mai naptól újra megnyílt a kutyás strand Csongrádon

cs3_szerk2

Augusztus 20-tól Csongrádon is kapható az ország tortája

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Mutatjuk a csongrádi Szent István napi ünnepség programját!

cs3_szerk2

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Halálos motorbaleset történt Pusztaszer közelében – vádat emeltek az autós ellen

cs3_szerk2