Szentes

Saját magával díszítette irodáját Varga Ferenc

Sok mindent el lehet mondani Gyurcsány Ferenc szentesi bábjáról, de azt nem, hogy önértékelési problémái vannak. 

Varga Ferenc irodát kapott Szentesen Varga Ferenctől, amit Varga Ferenc Varga Ferencekkel díszített ki. Egészen szürreális a balliberális politikus önimádata, ami már-már Magyar Péter hiúságával vetekszik. Így már érthető, hogy képviselői munka helyett miért videózgat folyamatosan Gyurcsány politikai igazgatója: imádja magát nézegetni, hallgatni, csodálni. 

A Demokratikus Koalíció embere meg is ünnepelteti a három Vargát (+ ki tudja, hány Varga Ferenc bújik még meg az irodában), hiszen szerdán egy irodaavató ünnepséget tart. „Gyertek, ünnepeljetek engem híveim” – gondolhatja magában. Szerintetek a főnöke leugrik Szentesre a bulira?

Az azonban érdekes, hogy az irodáról hiányzik a DK logója. Nem meri vállalni? Vagy csak elfelejthette?



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ingyenes egészségügyi szűrőnapot rendeznek Szentesen – a férfiak egészsége kerül a középpontba!

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Álnyomozók csaltak ki közel 80 millió forintot egy szentesi cégvezetőtől – mindketten rács mögé kerültek! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto