Belföld Politika

Gyurcsány Ferenc: Magyar Péter tudatosan hazudik

Gyurcsány Ferenc szerint Magyar Péter téved vagy inkább tudatosan hazudik: 2006-ban a gyülekezési joggal visszaélő, azt sértő, több esetben erőszakos, a Fidesz által tudatosan szervezett tömeget a rendőrség próbálta meg a törvényes rend keretei közé visszaszorítani, az általuk akkor elrendelt vizsgálat szerint ez több esetben egyébként sajnos szabályellenesen történt.

A DK elnöke a Tisza Párt elnökének szerdai közlését kommentálta, amelyben Magyar Péter azt írta: “most, amikor Orbán Viktor hatalma megrendült, ugyanazokhoz az eszközökhöz folyamodik, mint 2006-ban a Gyurcsány-kormány: a magyar emberek alapvető, gyülekezéshez való jogát veszi semmibe.

Gyurcsány Ferenc erre reagálva közölte: a felelősségre vonás, beleértve a bírósági eljárásokat is, megtörtént.

A DK elnöke hozzátette, hogy a jelen eset ettől gyökeresen különbözik: a kormány a gyülekezési jog törvényi korlátozását próbálja bevezetni, egyébként éppen azért, hogy “kiugrassza a nyulat a bokorból“.

Ön hajlandó-e megvédeni a Pride-ot, vagy a lelke mélyén fideszes maradt? Álljon ki a Pride mellett, és legyen ott maga is!” – szólította meg Magyar Pétert Gyurcsány Ferenc.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto