Sport

Ausztrál Nagydíj – Norris nyerte a kaotikus idénynyitót

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a kaotikusan alakult Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben.

A 25 éves pilótának ez volt pályafutása ötödik futamgyőzelme, amelyet kifejezetten nehéz, váltakozóan száraz és esős időjárási körülmények között aratott.

Norris mögött a négyszeres világbajnok és címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg George Russell, a Mercedes brit pilótája a harmadik.

Az újonc olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) a 16. helyről rajtolva végzett ötödikként, míg a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton pályafutása első ferraris versenyén a 10. pozícióban zárt.

A világbajnoki idény egy hét múlva folytatódik Sanghajban a Kínai Nagydíjjal.

Meglehetősen nehéz dolga volt a mezőnynek az első körökben a futamot megelőző heves esőzés miatt. A rajtot elsőre nem is sikerült lebonyolítani, Isack Hadjar (RB) ugyanis a felvezető körben megcsúszott és a falnak csapta az autóját, amelyet menteni kellett. 

A megismételt start után nagyjából fél kört tett meg a mezőny, amikor ismét lassítani kényszerült, mégpedig a hazai közönség előtt szereplő Jack Doohan (Alpine) balesete miatt, amelyet azonnal követett Carlos Sainz Jr. (Williams) megpördülése és kiesése.

A következő hat kört biztonsági autó mögött tette meg a mezőny, a sorrend pedig – ahogyan a rajt után kialakult – Norris, Verstappen, Oscar Piastri volt az első három helyen, miután a holland vb-címvédő az első kanyar kigyorsításánál megelőzte a McLaren ausztrál versenyzőjét. 

A nyolcadik kör elejétől aztán korlátok nélkül száguldhatott a mezőny, a pálya pedig száradni kezdett. Rövidesen Verstappen komolyabban üldözőbe tudta venni az élen álló Norrist, aztán viszont a gumikat sokkal jobban kezelő McLarenek kezdtek gyorsabbá válni. Ennek eredményeként Piastri kihasználta, hogy Verstappen elfékezett egy kanyart, az ausztrál versenyző feljött másodiknak, Norrisszal alkotott duójuk pedig hamarosan nagy, 10-15 másodperces előnyre tett szert a harmadik Verstappennel szemben.

A 34. körben Fernando Alonso (Aston Martin) csúszott meg és törte össze az autóját, ezért ismét a pályára hajtott a biztonsági autó, amely a 42. kör elején engedte útjára újfent a mezőnyt. Ekkor változatlanul Norris, Piastri, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, ugyanakkor időközben minden versenyző száraz pályára alkalmas gumikra váltott, miközben heves esőzésre volt kilátás.

A csapadék meg is érkezett, ennek következtében többen is kicsúsztak, köztük a második helyről Piastri, aki nagyon nehezen tudott visszatérni a pályára és körhátrányba került. 

A versenyben maradtak közül mindenki a boxutcába hajtott kerékcserére, a kavarodás végén pedig újfent Norris vezetett, mögötte Verstappen volt a második, Russell pedig a harmadik.

A biztonsági autó harmadszor vezette fel a mezőnyt és hat körrel a leintés előtt engedte útjára, Norrisnak pedig sikerült a végéig hatékonyan védekeznie Verstappennel szemben, így megőrizte a vezetést és megnyerte a futamot. Piastrinak végül pontokat szerzett, mivel kilencedikként ért célba.

A nagy csapatok közül talán a Ferrari veszített a legtöbbet az időjárás miatt kaotikusan alakult viadalon, Charles Leclerc csak nyolcadik, Hamilton 10. lett. 

Jó eredményt ért el viszont a negyedikként zárt thaiföldi Alexander Albon a Williamsszel, valamint a mezőny leggyengébbnek tartott autójával, a Sauberrel a német Nico Hülkenberg, aki hetedikként végzett. 

Az Ausztrál Nagydíj háromnapos hétvégéjén összesen 465 498 néző volt jelen a helyszínen.

A világbajnoki idény egy hét múlva folytatódik Sanghajban a Kínai Nagydíjjal.

.

Fotó: Andy Hone / Motorsport Images



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

cs3-szerkeszto

Nagy siker: 3. helyen végzett a szentesi egyesület a haza rendezésű úszóversenyen

cs3-szerkeszto

Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz

cs3-szerkeszto

Sztanó Gyuri megcsinálta: újabb országos csúcsokat döntött Lengyelországban

cs3-szerkeszto

Európa Kupán Sztanó György: Lengyelországban versenyez a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Megérte a kemény munka: a mindszenti Ugrai Panna bekerült a rövidpályás úszó Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretébe

cs3-szerkeszto

Örmény-magyar – Rossi: nincs helye kifogásnak, nyerni kell

cs3-szerkeszto

A mindszenti Ugrai Panna lett a Rövidpályás Országos Bajnokság legeredményesebb női versenyzője + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto