Belföld

Az EU élmezőnyében a magyar nők foglalkoztatási rátája

Málta után Magyarországon nőtt a második legnagyobb mértékben, mintegy 15 százalékponttal a nők foglalkoztatási rátája a 15–74 éves népesség körében az Európai Unióban 2010 és 2023 között – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a honlapján pénteken.

A nemzetközi nőnap alkalmából készült, a KSH tavalyi adatain alapuló összeállítás szerint Magyarországon a 15-74 évesek körében 2,2 milliót tett ki a foglalkoztatottak között a nők és 2,5 milliót a férfiak száma, így előbbiek foglalkoztatási rátája 60,2, utóbbiaké 70,1 százalék volt.

Arra is kitértek, hogy a nők körében 30 százalék, a férfiakéban pedig 22 százalék a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya.

Az összeállítás szerint a nők 7,1 százaléka dolgozik részmunkaidőben, míg a férfiaknak 3,3 százaléka.

A vezető foglalkozásúak aránya a férfiak között 4,8 százalék, a nők körében pedig 3,7 százalék.

A teljes munkaidőben alkalmazásban álló nők nettó átlagkeresete (kedvezmények nélkül) havonta 399 ezer forint volt 2024-ben, míg a férfiaknál ugyanez az összeg elérte a 463 ezer forintot.

A KSH – 2023-as adatok alapján – arra is kitért, hogy a születéskor várható élettartam a nőknél 79,6 év, a férfiaknál 73,4 év.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elválik Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc, aki le is mond minden pozíciójáról

cs3_szerk2

Megszületett a döntés: A kormány kiterjeszti az árrés-szabályozást, 15 százalékos árrésstop jön a háztartási árucikkekre

cs3_szerk2

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a kormánybuktató, mindent leleplező hangfelvételét

cs3_szerk2

Valóra válhat Európa rémálma: Brüsszel döntése ársokkhoz és újabb energiaválsághoz vezet

cs3_szerk2

Szintet lépett az aszály elleni védekezés Magyarországon + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Ezt üzente utoljára Erdő Péter a pápaválasztás előtt + VIDEÓ

cs3_szerk2

Szentesen és Csongrádon is jön az újabb árcsökkenés: olcsóbb lesz a tusfürdő, a zsebkendő és a mosópor is

cs3_szerk2

Nagy István: ha nem lesz újabb fertőzés, akkor május 30-án kihirdethetik a ragadós száj- és körömfájás vírustól való mentességet

cs3_szerk2

Az ukránok már a németeket nyomasztják: a cél odacsapni Magyarországnak és Szlovákiának

cs3_szerk2