Szentes

Helyesírási versenyen remekeltek a szentesi Zsoldos diákjai

A HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum tanítványai hétvégén részt vehettek az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát medencei döntőjén, amely az ősszel meghirdetett versenysorozat záró, harmadik fordulója volt.

A három napos döntőn technikumi kategóriában Mogyorósi Hanna (12.C), a szakiskolás kategóriában Bóta Anna (3/11.C) osztályos tanulók mérhették össze tudásukat a Kárpát-medence és Magyarország legjobb helyesíróival – számoltak be az iskola közösségi oldalán. 

A döntőbe jutást egy-egy regionális első helyezéssel (második forduló) és területi első helyezésekkel (első forduló) vívták ki. 

Mindkét tanuló dicséretet kapott versenydolgozatára Dr. Sinkovics Balázs egyetemi adjunktustól (SZTE BTK), amely egy tollbamondásból és helyesírási feladatlapból állt.

Bóta Anna 4. helyen végzett a záró fordulón, Mogyorósi Hanna a 12. helyet szerezte meg saját kategóriájában. A két tanuló képviselte a várost és megyénket is a rangos versenyen, ugyanis egyetlen más technikum és szakképzési intézmény sem jutott be az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjébe.

Gratulálunk a lányok szeptember óta tartó felkészüléséhez és eredményeihez!

Felkészítő oktató: Mácsai Anita

Borítókép: Zsoldos iskola közösségi oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Családi Napot rendeznek a szentesi Koszta iskolában – rengeteg programmal készülnek

cs3-szerkeszto

Szomorú látvány: kiszáradt a szentesi Helóta Biokert tava

cs3-szerkeszto