Szentes

Szentesen is kiderült: szárad a Tisza

Nagyjából a Gödör fele telt meg emberekkel kedd este, amikor Magyar Péter haknikörútja Szentesre érkezett. 

A Tisza Párt arca a szokásos sablonjait durrogtatta, szinte szóról szóra ugyan azt a betanult szöveget hallhattuk, mint az összes többi városban. A helyszínen járva azt tapasztaltuk, hogy sok jelenlévő panaszkodott, hogy milyen kevesen vannak. És tényleg, jóval kevesebben vettek részt most, mint tavaly májusban. A helyiek becslése alapján maximum 4-500 fő volt kíváncsi a pártvezérre. Többen azt is említették, hogy ennél még Gyurcsány Ferencen is többen lettek volna.

Magyar a már megszokott, fárasztó, óbégatós stílusban hangoztatta újra és újra a begyakorolt paneleket. A jelenlegi kormányt kritizálta, azonban új dolgot nem említett.

A rendezvény végén sokan csalódottan indultak el haza, és arra panaszkodtak, hogy alig láttak helyi arcokat, ismerősöket. Valósnak bizonyultak tehát azok az információink, hogy bértapsolókkal próbáltak tömeget alkotni.

Fotók: Képrenyőkép + Rákász Béla



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rövidhír – Új zebrát kapott Szentes

cs3_szerk2

10 méternyi rézkábelt lopott egy 38 éves férfi, de elkapták a szentesi zsaruk

cs3_szerk2

Lakos Józsefre emlékezett a szentesi Mi Hazánk Mozgalom

cs3_szerk2

Életet mentettek a szentesi HMG diákjai

cs3_szerk2

Szabó Zoltán Ferenc: én leszek az első, aki a felvételeket nyilvánosságra hozza

cs3_szerk2

Szomorú látvány a Szentes határában szétterülő illegális szemétlerakat

cs3_szerk2

Ma este mulatási Szentesen! – Mutatjuk, ki nyerte a 3. belépőt!

cs3_szerk2

Olvasónk jelenti: Baleset Szentesen, az Ipartelepi úton! 

cs3_szerk2

Megrongáltak egy játszóteret Szentesen, a Ligetben

cs3_szerk2