Vélemény

Kétfrontos háborúra kényszerül a deep state: Orbán felmorzsolhatja a magyarországi hálózatot

„Hoppon maradnak az (egykori) demokrata mélyállam magyarországi kitartottjai is” – írta Szánthó Miklós.

„Több alkalommal is elmondtam, hogy Trump beiktatásának kézzel fogható előnyei lesznek Magyarország számára, mert meg fog szűnni a közvetlen amerikai kormányzati beavatkozás a magyar politikába – és itt is az egyik első fontos döntés! Donald J. Trump, az USA 47. elnöke ugyanis ma azonnal végrehajtandó rendeletben felfüggesztette a különféle NGO-knak és álcivileknek szóló szövetségi támogatásokat, így hoppon maradnak az (egykori) demokrata mélyállam magyarországi kitartottjai is” – írta az Alapjogokért Központ főigazgatója.

„A rendelet szerint az Egyesült Államok »segélyezési politikája« ezentúl összhangban lesz az elnök külpolitikájával, ezért minden külföldi segélyprogramot felülvizsgálnak az »America First« elvének szemszögéből.

Ez alapján hoznak döntést arról, hogy folytassák, módosítsák vagy megszüntessék azokat”  fogalmazott Szánthó Miklós.

Orbán Viktor is megindította a támadást

A magyar miniszterelnök pénteki rádióinterjújában megfogadta, hogy fokozza a Magyarország szuverenitását aláásó külföldi hálózatok elleni erőfeszítéseket.

Mint mondta, Magyarország valószínűleg az első európai ország lesz, amely kiűzi a Soros-birodalmat.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Újra szabad a garázdálkodása a bankoknak és multiknak

cs3-szerkeszto

Májer Sándor: a falugyűlésein sem ezt ígérte, hanem egy tisztességes politizálást

cs3-szerkeszto

Hoppál Hunor: Zajlanak a mézeshetek, méltánytalan és bosszúvezérelt a győztes

cs3-szerkeszto

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto

Egy tiszás aktivista lerántotta a leplet Bárkányi Bence sötét múltjáról

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Moderari: a TISZA párt már nem csak a képviselőjelöltek ellen folytat erőszakos lejárató kampányt, hanem az egyszerű választópolgárok ellen is

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto