Belföld

Nézőpont Intézet: A választók nem akarnak előre hozott választást

A magyar választók 61 százaléka és a Tisza-szavazók közel 40 százaléka szerint sincs szükség előre hozott országgyűlési választásokra Magyarországon.

Nézőpont Intézet legfrissebb, január második hetében végzett közvélemény-kutatása alapján, a magyar választók 61 százaléka és a Tisza-szavazók közel 40 százaléka szerint sincs szükség előre hozott országgyűlési választásokra Magyarországon. 2024 tavaszához képest még csökkent is a Tisza Párt elnökének követelése mögött állók aránya.

A választók jelentős többsége nem ért egyet Magyar Péter újévi beszédében megfogalmazott követelésével, az előre hozott országgyűlési választások kiírásával.

Az intézet szerint, az aktív szavazók 61 százaléka szerint meg kell várni a rendes, 2026-ban esedékes választásokat, míg csupán egyharmadnyi (33 százalék) azok aránya, akik szerint szükség lenne az előre hozott voksolásra.

Mint ismert, Magyar Péter korábban is követelte már az előrehozott választások megtartását. 

Figyelemre méltó, hogy tavaly áprilishoz képest még csökkent is azok aránya, akik egyetértenek Magyar Péter követelésével. 2024 áprilisában ugyanígy kisebbségben, de még valamivel többen voltak (37 százalék) azok, akik támogatták volna a Tisza Párt elnökének ötletét.

A kutatásból az is kiderül, hogy tízből négy Tisza-szavazó nem támogatja Magyar Péter követelését, hiszen közel egyharmaduk (32 százalék) szerint meg kellene várni a 2026-os választást, 7 százalékuk nem tudta vagy akarta megválaszolni a kérdést, és csupán 61 százalékuk áll a párt elnökének kezdeményezése mögött. 

Ezek alapján feltételezhető, hogy a Tisza-szavazók 40 százaléka nem hisz abban sem, hogy egy előre hozott választást pártjuk megnyerne, máskülönben aligha elleneznék annak megtartását. Így az állítólagos Tisza-előnyről szóló felmérések láthatóan még a Tisza-szavazókat sem győzték meg teljesen – írták az elemzésben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pénz, pénz, pénzecske: közel 1 milliárd forint közpénzt kap a Tisza pártalapítványa

cs3-szerkeszto

Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet

cs3-szerkeszto

Újabb terhek: egyik napról a másikra drágul az ivóvíz- és szennyvízdíj a cégek számára

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Tombol a kánikula, harmadfokú hőségriasztás lép életbe

cs3-szerkeszto