Belföld

Till Tamás meggyilkolása: nincs többé elévülés, teljes egyetértésben a parlament

A Fidesz módosító indítványa kimondja, az életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények a fiatalkorúaknál sem évülnek el a jövőben! 

Hatalmas botrány lett abból, hogy Till Tamás feltételezett gyilkosa, F. János miután beismerte –azóta tagadja–, hogy 24 évvel ezelőtt ő oltotta ki az akkor 11 éves Till életét, az ügy elévülése miatt kisétálhatott a rendőrségről. Azóta egy jogi értelmezési vita indult be, valójában elévült-e az ügy, a rendőrség letartóztatta F. Jánost, akinek a bíróság el is rendelte letartóztatását. 

A jövőben a hasonló vitákat és eseteket elkerülendő, a Fidesz benyújtott az Országgyűlés elé egy módosító indítványt, amely értelmében az életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények a fiatalkorúaknál se évüljenek el.

Kedden a parlament végül  190 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadta el a Btk. módosítását a parlament. A szavazás eredményeként jövőre a fiatalkorúek sérelmére elkövetett emberölés soha nem évülhet el. A jogszabály 2025. január elsején lép hatályba.

Borítókép: Bajai Önkormányzat
Forrás: Mandiner



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto