Szentes

Thug Life: nyitott ajtóval kocsikáztak Szentesen + VIDEÓ!

Az ajtót csak a gyengét csukják be – gondolhatta az a sofőr, aki olvasónk szerint Derekegyházától Szentesig nyitott ajtóval kocsikázott.

Nem mindennap látni olyat, amit Szentesen kapott lencsevégre olvasónk. Egy szürke autós úgy furikázott, hogy a vezető felőli ajtó végig nyitva volt. Feri azt írta, nem látta, hogy vitt volna valamit, sőt, még ki is könyökölt az ablakon a sofőr.

Nem tudjuk, mi lehetett a cél, talán túl meleg volt a kocsiban. Reméljük, nem lett baleset a vége…



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto