Szentes

Büszkeség: Miniszteri elismerésben részesült a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc oktatója

Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült Bakainé Vajdovich Judit, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) Szentesi Zsoldos Ferenc Technikumának oktatója, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként – számoltak be az örömhírről az intézmény oldalán. 

A Miniszteri Elismerő Oklevelet Dr. Varga-Bajusz Veronika, a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára adta át 2024. október 30-án Budapesten, a Kulturális és Innovációs Minisztérium ünnepélyes díjátadóján.

Bakainé Vajdovich Judit több mint húsz éve dolgozik az oktatás területén. Tanári pályafutását a csongrádi Síp Iskolában kezdte, majd angol nyelvtanári képesítést szerzett Szegeden, és azóta is elhivatottan dolgozik az idegen nyelvek tanítása érdekében. 2002 óta a Zsoldos Ferenc Technikum tanára, ahol angoltanárként oktatott, majd 2024 őszétől igazgatóhelyettesként látott el vezetői feladatokat. Kiemelkedő pedagógiai elkötelezettsége révén sokat tett azért, hogy diákjai eredményesen teljesítsenek nyelvvizsgákon és szakmai versenyeken.

Az oktatási módszereket mindig a diákok igényeihez igazítva, korszerű, interaktív technikákkal oktatja az angol nyelvet, így minden tanuló számára élményszerű tanulást biztosít. Számos projekten is dolgozott, például a “Boldog Iskola Program” bevezetésén, amelyet a 2022/2023-as tanévben kezdeményezett az iskolában. Ennek részeként foglalkozásokat vezetett a diákok érzelmi és szociális készségeinek fejlesztésére, különös tekintettel a 9. évfolyamos tanulókra.

Vezetői szerepében Bakainé Vajdovich Judit nagy hangsúlyt fektet a kollégákkal való szoros együttműködésre, valamint a diákok és oktatók jóllétének biztosítására.

Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Krimó Hifi Tuning & Show: dübörgő motorokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket Szentesen

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Több mint 270 tonna adományt gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén

cs3-szerkeszto

NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatoznak a szentesi katonák a héten

cs3-szerkeszto

Az NKA támogatásával kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

cs3-szerkeszto

Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Lapátok a vízen: Kurca Regatta Túramaraton várja a természetkedvelőket

cs3-szerkeszto

Már az új, alacsony dózisú, legmodernebb CT-berendezés is dolgozik – átfogó eszköz- és infrastruktúra-fejlesztés zajlik a szentesi kórházban 

cs3-szerkeszto

Dr. Bugyi István Emlékéremmel ismerték el dr. Badó Csaba több évtizedes munkáját

cs3-szerkeszto