Kék Hírek Szentes

Láncfűrész-tolvajt fogtak a szentesi rendőrök

Ismét le a kalappal a szentesi rendőrök előtt, gyorsan elkapták a tolvajt, aki betört egy irodába.

Bejelentés érkezett október 14-én a rendőrségre ismeretlen tettes ellen, aki betörte egy szentesi telephely irodájának az ablakát, és bemászott a helyiségbe. Végül az ott talált két láncfűrésszel távozott. 

A nyomozás során egy 32 éves férfi került az egyenruhások látókörébe, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét. Kiderült róla, hogy ugyanonnan már máskor is vitt el szerszámokat. A megtalált tárgyakat a nyomozók lefoglalták és visszaadták jogos tulajdonosának.

A helybéli lakos ellen lopás bűntette miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon.

Fotó: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Veteránjárművek lepik el Szentes belvárosát szeptemberben

cs3_szerk2

Egy nap alatt két kerékpárt is ellopott egy férfi Csongrádon

cs3_szerk2

Vasúti balesetet okozott, most vádat emeltek ellene

cs3_szerk2

140 millió forint a raktárból

cs3_szerk2

A Horváth Mihály Gimnázium egykori diákja kapta a Boldog Gizella-díjat

cs3_szerk2

Szent István-napi programsorozat Szentesen

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Megújul a Szentes és Szarvas közötti út – teljes lezárásra is számítani kell!

cs3_szerk2

Halálos motorbaleset történt Pusztaszer közelében – vádat emeltek az autós ellen

cs3_szerk2