Csongrád Kék Hírek

Egy 19 éves férfi ellopott egy traktort Csongrádon, de visszavitte, mert nem tudta eladni

A rendőrök pár óra alatt elfogták azt a férfit, aki szerszámgépeket és egy kistraktort lopott Csongrádon.

A 19 éves férfi 2024. október 15-én délelőtt megjelent egy csongrádi ingatlannál, majd az udvarra bejutva lefeszítette a lakatot a garázsról. Az épületben egy kerti kistraktorra és két láncfűrészre lett figyelmes, a kutakodást tovább folytatva pedig egy 20 literes üzemanyagkannát is talált.

Miután megtankolta a járművet és felpakolta rá a kiszemelt szerszámgépeket, elhajtott a helyszínről. A négykerekűt nem sokkal később visszavitte, mivel nem sikerült rá vevőt találnia, a fűrészeket viszont otthon elrejtette, hátha akad majd rá érdeklődő. A vásárlók helyett még aznap rendőrök jelentek meg a helybéli lakosnál, aki gyanúsítotti kihallgatása során beismerte tettét.

Lopás bűntette miatt indult ellene eljárás a Csongrádi Rendőrkapitányságon.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint száz alkalommal adhatott el drogot egy 33 éves szentesi férfi

cs3-szerkeszto

Házasság Hete Csongrádon: egy hét, amely a hűségről, az újrakezdésről és az élő kapcsolatokról szól

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Komlósiné Rácz Nikolett: Szeretném, ha a 2026-os év az áttörések éve lenne

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Hét drogosra csaptak le a rendőrök Szentesen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto