Belföld

Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak

Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak”, az Európai Uniónak változtatnia kell – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Strasbourgban az Európai Parlament ülésén a soros magyar uniós elnökség programját ismertetve.

A kormányfő felidézte, Magyarország 2011 után most másodszor tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Hozzátette: személyesen is másodszor tölti be ezt a feladatot.

Az akkori elnökség sem volt könnyű, de a munka ma sokkal nehezebb, mint akkor volt, mert az unió helyzete sokkal súlyosabb, mint 2011-ben volt, és talán súlyosabb, mint az unió története során bármikor – mondta.

A nehézségek között említette, hogy Ukrajnában, vagyis Európában háború dúl, hogy súlyos konfliktusok pusztítanak és hatnak Európára a Közel-Keleten és Afrikában, és mindegyik konfliktus magában hordozza az eszkaláció veszélyét.

Szólt arról is, hogy a migrációs válság azzal fenyeget, hogy a schengeni térség szétesik.

Mindeközben Európa veszít globális versenyképességéből – tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint az unió saját sorsát meghatározó döntések előtt áll.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) II.

cs3-szerkeszto

Szabó István: Orbán Viktornak megint igaza lett! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: kapitális stratégiai hiba volt az európai leválás az orosz energiahordozókról

cs3-szerkeszto

A Tisza áradása rengeteg embert tett tönkre

cs3-szerkeszto

Az ukránok megfenyegették Orbán Viktor öt gyermekét és hat unokáját

cs3-szerkeszto

Magyar Kétfarkú Kutya Párt: szervezett a fellebbezési akció a párt jelöltjei ellen

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: Ukrajna mindenre kész a magyarországi választás befolyásolása érdekében

cs3-szerkeszto