Belföld

Vigyázat, szarvasok!

Beköszöntött az ősz, ezzel együtt megnő a közutakon a vadbalesetek száma.

Ebben az időszakban különösen nagy a szarvasok elütésének veszélye, mert szeptembertől október végéig tart a szarvasbőgés ideje. Ilyenkor lakott területen kívül szinte bárhol találkozhatunk szarvasokkal.

Nemcsak azokon a helyeken lehet a közutakon a felbukkanásukra számítani, ahol kitettek vadveszélyt jelző táblát, hanem máshol is. Különösen azokon az útszakaszokon kell óvatosabban vezetni, ahol az út mentén sűrű a bozótos, az aljnövényzet, emiatt nem lehet jól belátni. Ráadásul, ahol egy szarvas felbukkan ebben az időszakban, ott gyaníthatóan több vad is követni fogja. Az állatok ugyanis ilyenkor csoportosan vonulnak.

A vadelütések legnagyobb része reggel, valamint az esti szürkületkor történik, mivel a vadállatok ebben az időszakban aktívabbak. Baleset után azonnal meg kell állni, és keresni egy olyan biztonságos helyet, ahol a további baleseteket el lehet kerülni. Amennyiben lakott területen kívül történt, akkor a kötelezően előírt elakadásjelző háromszöggel, ha pedig éjszaka, a vészvillogóval is meg kell jelölni a járművet, valamint felvenni a láthatósági mellényt. Miután a sofőr a járművel biztonságosan félreállt, tegyen bejelentést a 112-es, díjmentes segélyhívó számon!

  • A nagyvadak vándorlási útvonalai folyamatosan változnak, ne vezessenek rutinból!
  • A kétmázsás szarvas nem tudja, hogy „ezen a környéken nem szokott felbukkanni”.
  • A látszólag kimúlt szarvas még akár halálos sérülést is okozhat, ne nyúljanak hozzá!
  • Lassítsanak! Hajtsanak az út közepén! Tartsanak nagyobb követési távolságot a szokásosnál!
  • Erdőben, ha csak lehet, reflektorral vezessenek, de ha meglátják a vadat, kapcsolják le!

Vezessenek óvatosan!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Alig háromezer ember volt kíváncsi Magyar Péterékre a közmédia elleni tüntetésen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kaszab Zoltán: Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség célja a családok életszínvonalának megvédés

cs3_szerk2

Emelkedett a koronavírus örökítőanyag koncentrációja a szennyvízben

cs3_szerk2

Jegyezzük meg jól: ha most éberek maradunk, akkor beteljesíthetjük Széchenyi álmát

cs3_szerk2

Szijjártó Péter: Magyarország elutasítja, hogy az EU katonai tanácsadókat küldjön Ukrajnába

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Magyarországnak meg kell nyernie az előtte álló évtizedet

cs3_szerk2

A gasztronómia áll a Múzeumok Őszi Fesztiváljának középpontjában

cs3_szerk2

Lopás miatt Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész

cs3_szerk2