Balástya Kistelek

4600 kilométernyi gyaloglás után hazatért Zelei György + VIDEÓK!

Az elmúlt hétvégén 4600 kilométernyi gyaloglás után hazatért Zelei György, akit Balástyán fogadtak hálaadó misével, majd a falunapok színpadán egy rövid köszöntővel.

A Kisteleken élő, Balástyán dolgozó Zelei György azért kezdett gyalogolni, hogy fájó térdeit gyógyítsa a mozgással, és az utóbbi 7 évben rengeteg kilométert tett meg. Életformája lett a gyaloglás, járt az El Caminon, a Mária Úton és az Országos Kékkört, vagyis a három Kéktúra útvonalat is teljesítette – írja a Délmagyar.

Lisszabonba repülővel utazott, onnan viszont – érintve számos zarándokhelyet, mint Fatima, Santiago de Compostela és Lourdes – gyalog indult haza. Szeptember 20-án már Budapesten, a 0-ás kilométerkőnél, az Európai Camino kezdeténél volt. De még nem állt meg, haza kell gyalogolnia Balástyára és Kistelekre.

Zelei György így foglalta össze röviden az útját:

Március 24én repültem Budapestről Liszabonba, majd 25én kezdetét vette hosszú zarándok útam. Zarándok utam során kitűzöt cél volt Mária jelenések helyei, Portugáliába Fatima, Franciaországban Lurd meglátogatása. Utam során számtalan falun városon hegyen völgyön keresztül haladtam érintve óceánt tengert folyót patakot. Több országon áthaladtam, Portugália, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Szlovénia és Magyarország ahol Budapestre majd Balástya és Kistelekre érkeztem. Ezzel teljesítettem az Európai Caminót ami Budapest 0 kilométer köttől indul és a Spanyol Santiago Composteláig tart, én ezt vissza felé csináltam ami kicsit nehezítette az utat mert a jelzések odafelé vannak kirakva visszafelé nem minden jel látszik. De hogy én is tudjak Santiagoba gyalog érkezni ezért csináltam meg a Portugál Caminót Liszabonból Santiágoba és a Santiago Muxia Fisterra vissza gyalog Santiago útvonalat, így kétszer érkeztem Santiagoba. Santiagoból indultam hazafelé de nem a Caminó Frances útvonalat választva amit már hat éve teljesítettem hanem a Caminó Norte utat választottam ami Spanyolország északi óceán partján vezet végig és a Francia Bajonében ér véget. Szlovénián kitűzöt Jakobova-pot útvonalon, Magyarországon a Via Pannónia útvonalon haladtam. A végén hogy teljes legyen a zarándokok utam még Budapestről haza jöttem Balástya és Kistelekre. Így ZARÁNDOK utam hét Caminó egyben és közel 4600 km teljesítettem.

Balástyán kisebb tömeg és nótaszó fogadta a vándort:

György a “Bizony, Isten!” videójában is mesél útjáról:

Fotók: Zelei György



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrád-Csanád Vármegye Agráriumáért Díjat kapott a balástyai Szatmári Zoltán

cs3-szerkeszto

Visszatér a terhesgondozás Kistelekre!

cs3-szerkeszto

Zárt körben alázta meg a Tisza kisteleki jelöltje a legyőzött szentesi ellenfelét + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjak

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy csengelei nő, segítsünk megtalálni!

cs3-szerkeszto

Rettegnek a kérdésektől: szájzárat kaptak a szentesi és kisteleki tiszás jelöltek is

cs3-szerkeszto

A Mi Hazánk csongrádi jelöltjének neve is előkerült a tiszás jelöltállítás során

cs3-szerkeszto

Kiszivárgott a névsor: ezzel a három jelölt-jelölttel készülhet a Tisza Párt a 2026-os választásra a térségünkben

cs3-szerkeszto