Szentes

Elhalványítanák Dr. Rébeli-Szabó József nevét Szentesen? 

Szentes városában újabb méltánytalan lépésre készülnek, ezúttal a Dr. Rébeli-Szabó József nevét és emlékét jelentéktelenítenék el, a vízilabda klub fennállásnak 90. évfordulója apropóján. 

A szentesi uszoda 2016 óta viseli Dr. Rébeli-Szabó József nevét, méltó emléket állítva ezzel a helyi vízilabdázás meghatározó alakja előtt, aki játékosként és edzőként is maradandót, kimagasló teljesítményt tett le a szentesi tömeg- és élsport asztalára, példát állítva az utókornak. 

Dr. Rébeli-Szabó József egész pályafutását Szentesen töltötte, a Szentesi MÁV és a Szentesi Kinizsi játékosa volt, s hiába hívta a Szolnoki Dózsa bajnokcsapata, ő nem hagyta el szülővárosát. Az általa kinevelt, kizárólag szentesiekből álló gárda 1972-ben feljutott az első osztályba, amely 1975-ben, illetve 1976-ban is az OB I legjobb vidéki együttese volt. Elévülhetetlen érdemei voltak a 33-as medence és a lelátó megépítésében, valamint a sportcsarnok megálmodásában és létrehozásában.

Dr. Rébeli-Szabó József 1990 és 1994 között Szentes városának polgármestere volt, 2011. február 6-án, 79 éves korában hunyt el.

A meghatározó vízilabdázó neve összeforrt a stranddal, az uszodával, azonban városi, városházi pletykák szerint ezt az emléket most elhalványítanák a szülővárosában. A kinti 50 méteres és a fedett medencének is nevet adnának, „kihúzva” azokat a Dr. Rébeli-Szabó József név alól. 

Dobossy Lajos és Magyar József – akikről a medencéket tervezik elnevezni – sokat segítettek a szentesi vízilabda klubon, mint támogatók. Elfogadható az elismerésük, azonban ezen “sportteljesítményük” semmiféleképpen nem indokolja a Dr. Rébeli-Szabó József név elhalványítását. 

„Én személy szerint támogatnám, hogy állítsunk nekik és más kiemelkedő támogatóknak, például emléktáblát, de a medencék elnevezését róluk, na azt túlzásnak érzem” – nyilatkozta kérdésünkre egy fürdőző. 

A pletykák szerint politikai okai is lehetnek a névadásnak, ugyanis köztudott, hogy Dr. Rébeli-Szabó József nem ugyanazt vallotta a világról, mint az előző és a  jelenlegi polgármester. 

Bízunk benne, hogy a döntéshozók nem támogatják ezt a méltatlan tervezetet, és a jövőben is tisztelettel és köszönettel viseltetnek a sportuszoda – és egyben a medencék – nevét viselő személy irányában.  



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elbúcsúztak a szentesi Boros meghatározó munkatársától

cs3-szerkeszto

Adományokkal segítette a szentesi és a csongrádi mentőállomás munkáját a Hunor Coop

cs3-szerkeszto

Karácsonyi üdvözlet határok nélkül a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Fehér Csaba: Karácsony a kegyelem ünnepe, annak az örömhíre, hogy nem kell keresnünk Istent, hanem Ő hajol le hozzánk a Fiúban

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: árokba borult egy autó a 45-ösön

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: felborult egy autó a 45-ös főúton

cs3-szerkeszto

A szentesi és csongrádi járásban is optikai hálózatfejlesztésbe kezd a 2Connect

cs3-szerkeszto

Egyetemi élmények Budapestről – nyílt napon jártak a Horváth Mihály Gimnázium diákjai

cs3-szerkeszto

Egyesével vadásszák le a kritikusokat

cs3-szerkeszto