Belföld Külföld

Rétvári Bence: Európában egyre nagyobb probléma az illegális migráció

Európában egyre nagyobb probléma az illegális migráció – jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Készenléti Rendőrség budapesti központjában a Szerbiába induló 20. magyar rendőri kontingens búcsúztatóján, kedden.

Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy 2015 óta folyamatosan napirenden szerepel az illegális migráció kérdése Európában, de a probléma megoldatlan maradt. Mint mondta, a migrációs paktum, az illegális migránsok kvóta alapján történő szétosztása nem megoldás, hanem sokkal inkább “egy meghívólevél, egy migránsmágnes”.

Magyarországnak az az álláspontja, hogy a külső határokat kell védeni – emelte ki. Úgy fogalmazott, ha az EU megvédené a 440 kilométer hosszú külső határszakaszát és a tengeri határszakaszokat, akkor nem kerülne veszélybe a 7500 kilométernyi belső határ. Hozzátette, hogy számos EU-tagállam már bevezette a belső határellenőrzést, többek között az olimpiára készülő Franciaország.

Emlékeztetett rá, hogy Magyarország határozottan védi a déli határát, és a tavalyi évtől Szerbia is hathatós intézkedéseket tett, amelynek eredményeként megváltozott az illegális migráció útvonala.

“Nem mindegy, hogy a rendőrség és az európai államok vezetői döntenek arról, hogy kik élnek Európában, vagy pedig az alvilág, a maffia és az embercsempészek” – hangsúlyozta az államtitkár. Jelen pillanatban az embercsempészek jobban tudják befolyásolni a folyamatot, az európai vezetők kevésbé – tette hozzá.

Az államtitkár köszönetet mondott a Szerbiába induló 24 tagú kontingensnek a szolgálatért, amellyel megvédik a határt és a közbiztonságot. Hozzátette, hogy Szerbia várja az új kontingens tagjait, és a szerb kollégák elismeréssel szóltak a magyar rendőrök munkájáról, felkészültségéről.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto