Mindszent Sport

Bozó Tibor altábornagy személyesen kívánt sok sikert az olimpiára utazó Ugrai Pannának

A mindszentiek és a Hód Úszó SE kiválósága szerdán utazik Párizsba, hogy részt vegyen az ötkarikás játékokon. Az indulás előtt a Magyar Honvédség Sportszázadának elöljárója, Bozó Tibor altábornagy személyesen győződött meg arról, hogy a mindszenti úszó készen áll a megmérettetésre.

Ugrai Panna szakaszvezető a 2. Sportszázadban „szolgál”, így a világ legnagyobb sporteseményén nem csak egyesületét, városát és a hazáját, hanem a Magyar Honvédséget is képviseli. Bozó Tibor altábornagy vásárhelyi látogatása során portálunknak elárulta, bízik abban, hogy Panna mind a két váltóban megmutatja majd oroszlánkörmeit.

„Én úgy gondolom, hogy ez is egy óriási eredmény, hogy kijutott az olimpiára, csapattag lett, és persze az, hogy katona lett. A hazaszeretet az olimpián is meg fog majd mutatkozni, hiszen a nemzeti mez megdobogtatja majd a szívét. Nagyon fiatal hölgyről van szó. Előtte még nagyon-nagyon komoly karrier áll, és mi nagyon-nagyon szurkolunk neki” – fogalmazott az altábornagy.

Az elöljáró megtekintette Panna keddi edzését, beszélgetett az úszóval, és a felkészülésbe is betekintést kapott. Máté Hunor, Panna edzője beavatta a részletekbe, így Bozó Tibor megbizonyosodhatott arról, hogy a siker mögött kőkemény munka áll.

Ugrai Panna szerdán indul Párizsba, ahol július 27-én a 4x100m női gyorsváltó tagjaként, augusztus 1-én pedig a 4x200m női gyorsváltóval ugrik medencébe.

Hajrá ,Panna!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Futócipőt fel, Szegvár! 700 ezer forintos összdíjazással jön az Őszi Futófesztivál

cs3-szerkeszto

Rendőrök, tűzoltók és szakmák nyomában jártak a mindszenti diákok

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Feltekerték a hangulatot a kisteleki pumpapályán

cs3-szerkeszto

Országos döntőben remekeltek az elsősegélynyújtó mindszenti diákok

cs3-szerkeszto

Változik a mindszenti komp üzemideje – hétfőtől már csak 18 óráig közlekedik

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

„Ismét sokadalom!” – egész napos programmal várják a családokat Mindszenten

cs3-szerkeszto

160 éves a mindszenti posta – kiállítással és ünnepséggel emlékeznek meg az évfordulóról

cs3-szerkeszto