Térség

Vásárhelyen folytatja szolgálatát Antal Imre atya

A kistelekiek, ópusztaszeriek, baksiak, csanytelekiek, csengeleiek, balástyaiak, pusztaszeriek és tömörkényiek plébánosa befejezi szolgálatát a térségben, és Hódmezővásárhelyen folytatja tovább.

Antal Imre plébános Erdélyből került Szegedre, majd Ópusztaszerre és Kistelekre, előbbi helyen teológiát tanult, az utóbbiakhoz eddigi 14 éves papi szolgálata köti. Imre atyát tisztelik és szeretik az emberek, mert egy közülük, úgy beszél az oltár mögött, mint előtte. Gyakran tréfálkozik, olykor beépít a prédikációba viccet, mosolyt keltő hasonlatot, vagy kérdést.

„Tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy augusztus 1-el az Önök körében végzett szolgálatom véget ér. Püspök úr rendelkezése alapján Hódmezővásárhelyen folytatom a szolgálatot. Minden településen szentmise keretében adok hálát az Istennek, hogy ide vezérelt, és mondok köszönetet mindnyájuknak az irántam tanúsított szeretetükért. A szentmisék időpontjáról hamarosan tájékoztatást adok” – írja oldalán Imre atya.

Fotó: Délmagyar



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

2 napos továbbképzésen vettek részt a megyei rendőrök

cs3_szerk2

A Kastély kölcsönbe című vígjátékkal nyitja a nagyszínpadi évadot a Békéscsabai Jókai Színház

cs3_szerk2

Október 7-től ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe megyénkben

cs3_szerk2

Csongrád-Csanád Vármegyében is elindult „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” Pillér projekt 

cs3_szerk2

Október 1-jén kezdhetik meg működésüket az újonnan megválasztott képviselő-testületek

cs3_szerk2

A választókerület 13 települése nyert mintegy 43 millió forintot útfelújításra 

cs3_szerk2

Egyhetes razzia indult az utakon, akár Szentesen és Csongrádon is megállíthatnak a rendőrök! 

cs3_szerk2

Szentes és Csongrád is fellélegezhet, érkezik a lehűlés és az eső

cs3_szerk2

Elkezdődött  – a Fidesz szentesi csapata mindenkit vár egy tányér lecsóra!

kissferenc